pedagóguslak

2020.09.01. 11:30

A sulikezdésre benépesültek a szolgálati lakások is

A keddi iskolakezdésre javarészt benépesültek a somogyi pedagógus szolgálati lakások. Az önkormányzatok több településen is felújították saját tulajdonú ingatlanjaikat, amelyekbe óvónők, pedagógusok költöztek a napokban.

Góz Lilla

Fotó: TIBOR KOVACS

Az utolsó dobozokat pakolta új otthonában a napokban Horváthné Parányi Zsuzsanna, aki Kozármislenyből költözött férjével Buzsákba, szeptembertől ott fog tanítani. – A közösségi oldalon olvastam, hogy tanítót keresnek a somogyi kis faluba – mesélte a pedagógus. – Vasárnap hívtam fel az igazgatót, aki nagyon készséges volt, így ellátogattunk a faluba, amelybe azonnal beleszerettünk a férjemmel. Mivel minden nyarat a Balatonnál töltöttem, nagy élmény számomra, hogy a tó közelében lakhatok.

– Minden elektromos berendezéssel felszerelték a házat, a burkolatok, a fűtés, a vezetékek is teljesen újak – mondta Horváthné Parányi Zsuzsanna. – Fontos volt számunkra, hogy komfortos környezetbe jöjjünk, és ezt itt megkaptuk. Megjegyezte: nem bánta meg, hogy 30 év után 55 évesen új munkahelyen kezdi a tanévet. – A szolgálati lakás sok fiatal pedagógusnak is motiváló tényező, hiszen nagy segítség, ha a lakhatás biztosított ott, ahol a munkahely van – mondta.

Az egykori takarék épületéből is szolgálati lakás készült Buzsákban. Ebbe pedig egy óvónő költözött be a napokban.

– Mindkét önkormányzati ingatlan 60-70 négyzetméteres, teljes körűen felújítottuk ezeket, még az udvar rendezése és a kerítés építése van vissza – mondta el érdeklődésünkre Kara Lajos polgármester. Hozzátette: a jövőben Magyar Falu Program segítségével szeretnének még egy önkormányzati ingatlant renoválni, amiből újabb bérlakás lenne. – A háziorvosunk is nyugdíjba megy és jövőre szüksége lehet az utódjának egy szolgálati lakásra. Az iskolából is több pedagógus megy megérdemelt nyugdíjába, így hát kellenek a szolgálati lakások – jegyezte meg a polgármester.

Megyeszerte több tucat lakás újult meg

Megyeszerte több tucatnyi szolgálati lakás újult meg. Látrányban hat ilyen ingatlan van, ebből hármat már korszerűsítettek a Magyar Falu Programban elnyert tizenötmillió forintos támogatásból. Somogyváron is három szolgálati lakása van az önkormányzatnak. – Az egyikben az iskolatitkár, a másikban egy pedagógus lakik, a harmadik pedig üres, amelyet történelem vagy testnevelés szakos tanárnak szeretnénk kiadni, hiszen a helyi iskolában ilyen végzettségű pedagógusra lenne szükség – mondta el Gyurákovics László polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában