vidéki lét öröme

2020.10.28. 09:00

Felértékelődtek a falusi lakóházak

Jelentősen megemelkedett a falusi ingatlanok ára.

Marosi Gábor

Jelentősen megemelkedett a falusi ingatlanok ára. A Kaposvár környéki falvakban átlagosan húsz–negyven százalékkal kell többet fizetni a házakért, mint három évvel ezelőtt. Szakértők szerint az áremelkedéshez a különféle családtámogatási formák is hozzájárultak.

Nyolcmillió forintért adtak el egy újonnan épített családi házat hat évvel ezelőtt Bőszénfán. Az új tulajdonos két évre rá már tízmillió forintért hirdette meg az ingatlant. El is tudta adni ezen az áron, idén viszont ismét gazdát cserélt az épület. A jelenlegi tulajdonosok tizenhat és fél millió forintért vásárolták meg a tizenkét éve épült házat.

Nyitrai István, Bőszénfa polgármestere elmondta, a több mint kétszeres áron eladott épületen kisebb-nagyobb felújításokat mindig végeztek a tulajdonosok, azonban a beruházásba összességében nem fektettek akkora összeget, ami így megnövelte az ingatlan értékét. – A települési fejlesztések is hozzájárultak az áremelkedéshez – mondta Nyitrai István. – A közösségi épületeink fel vannak újítva, a közterületeinket rendbe tettük, az útjaink jók. A szennyvíz kezelését megoldottuk és a széles sávú internet is ki van építve a faluban. Ezek a beruházások mind-mind értéknövelőek, de a különféle családtámogatások is megemelték az ingatlanárakat. Bőszénfán jelenleg egyetlen eladó ház van – tette hozzá a polgármester.

Magyaregresen is drágábbak az ingatlanok, mint néhány éve. Bodor Zoltán polgármester elmondta, körülbelül harminc–negyven százalékkal kerülnek többe a családi házak, mint pár évvel ezelőtt. – Kaposvár közelsége és a családi otthonteremtési kedvezmény sok fiatalt arra ösztönöz, hogy nálunk telepedjen le. Az itt élők többsége az aktív korosztályhoz tartozik, de az is elmondható, hogy majdnem annyi tizennyolc év alatti fiatal él a faluban, mint nyugdíjas – tette hozzá Bodor Zoltán.

Ház Gergely, az egyik kaposvári ingatlaniroda vezetője elmondta, valóban érezhető, hogy a megyeszékhely környéki településeken emelkedtek az ingatlanárak. Átlagosan húsz–negyven százalékkal kerülnek többe a házak, mint három évvel ezelőtt. Kiemelte: ha megfelelő áron kínálják a falusi ingatlanokat, akkor azokat is könnyen el lehet adni. Kaposmérő, Kapos­szerdahely, Somogyaszaló és Orci kedvelt település, de Jutát és Hetest is szeretik az emberek.

Hozzátette, az ingatlanok árát sok minden befolyásolja, ezért is lehet öt és negyven millióért is találni házat faluhelyen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában