díjazás

2020.10.27. 17:30

Nívódíjjal jutalmazták a pár éve felújított vasútállomást

Építőipari nívódíjat kapott a kaposvári vasútállomás. A különleges elismerésről szóló emléktáblát kedden délelőtt leplezték le az épület belsejében. A díjat a kivitelezés, a munka minősége, a beruházási költség és a sikeres rekonstrukció alapján ítélték oda.

Marosi Gábor

Az emléktáblát Kertész Péter, a MÁV Ingatlanfenntartási és gazdálkodási főigazgatója, Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. elnöke, Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Tóth János, a Közlekedéstudományi Egyesület főtitkára leplezte le. A díjat az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma ítélte oda a kaposvári vasútállomásnak, hangzott el az ünnepségen.

Tóth János kiemelte: a nívódíjat minden évben kiosztják, az elismerésre azonban nem csak épülettel, hanem közlekedési pályával és híddal is lehet nevezni. – Fontos szempont volt, hogy milyen mértékben állították helyre az épületet – fogalmazott Tóth János. – A felújítás előtt fel kellett kutatni, hogy a vasútállomás milyen volt az eredeti állapotában. Ehhez levéltárakból lehetett anyagot gyűjteni, illetve olyan városokból, ahol ugyanígy néz ki az állomás épülete – tette hozzá Tóth János.

A kaposvári vasútállomás épületét Pfaff Ferenc, építész tervezte. Az idén 120 éves műemléki épületet pár évvel ezelőtt újították fel. A teljes rekonstrukcióval 2017-ben végeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában