gyertyagyújtás

2020.11.01. 15:00

Elhunyt szeretteinkre emlékezünk mindenszentek napján

November 1-je, mindenszentek napja. Ilyenkor megtelnek a temetők, hiszen azok is igyekeznek felkeresni szeretteik sírját, akiknek az éves rohanás közepette csak ritkán jut erre idejük.

Sonline

Forrás: Shutterstock

November 1-jén – sőt már az azt megelőző napokban is – megnő a forgalom a temetők környékén, hiszen aki csak teheti felkeresi elhunyt rokonai, ismerősei, barátai sírját, hogy gyertyát gyújtva emlékezzen meg róluk.

Az Országos Mentőszolgálat ezen a napon arra figyelmeztet, hogy magunkra és egymásra is vigyázzunk mindenszentek idején, hiszen a megnövekedett forgalom miatt különösen fontos az odafigyelés a közlekedésben. Az OMSZ közleményében arra is kitér, hogy az autósok közlekedjenek a szokásosnál is óvatosabban, a sírokat felkeresők pedig a korai sötétedés miatt lehetőleg használjanak zseblámpát a temetőkben.

A mentőszolgálat arra is figyelmeztet, hogy különösen vigyázzon mindenki a temetőbe látogató kisgyermekekre, hiszen egy meglazult sírkő könnyen ledőlhet és akár halálos baleset is történhet. Aki betegnek érzi magát, vagy covid-19 fertőzés tüneteit veszi észre magán, maradjon otthon és semmiképpen ne menjen az ilyenkor zsúfolt temetőbe.

A temetők, sírok felkeresése sokaknak komoly fizikai erőpróbát, megterhelést jelent, ezért az alapbetegségben szenvedők és az idős emberek lehetőleg vigyék magukkal rendszeresen, vagy szükség esetén szedett gyógyszereiket.

Továbbá arra figyelmeztettek mindenkit, hogy lehetőleg mindvégig viseljünk maszkot és tartsuk a megfelelő távolságot, valamint próbáljuk meg elkerülni a tömeget.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) mindenszentek napja alkalmából az imádság fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiadott közleményükben arra hívják fel a figyelmet, hogy bár az elmúlás szorongással tölt el minket, akárcsak a születés, a keresztények Krisztusra hagyatkozva abban hisznek, hogy az élet végső célja a Teremtővel való örökké tartó találkozás.

- Mindenszentekkor azokat ünnepeljük, akik földi létük után eljutottak az élet teljességére, az Istennel való találkozás örömére – áll a mindenszentek napi közleményben. – Halottak napján azokért az elhunytakért imádkozunk, akik még várnak erre a találkozásra. A KÉSZ vallja, hogy a halottak napja nem a reménytelen elmúlásra való emlékezés. A mécsesek az emberi lét méltóságára, ajándék mivoltára és egymás iránti felelősségünkre emlékeztetnek. Temetőlátogatáskor nemcsak kötelességet teljesítünk, hanem imádkozunk is halottainkért, hogy teljesedjék be életük Istennél és várjanak minket elmúlásunk pillanatában, ahogy szüleink vártak születésünkkor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában