hasadék

2020.12.22. 14:00

Elnyelte a föld egy autó kerekét Kaposváron

Beszakadt a föld egy autó alatt Kaposváron, kedden reggel. A szerencsétlen eset az egyik Rippl Rónai utcai társasház udvarában történt.

Marosi Gábor

Benkó Milán éppen boltba indult, amikor észrevette, hogy autója furcsán áll. Amikor jobban szemügyre vette, látta meg, hogy bal első kerekét félig elnyelte a föld. A férfi azonnal hívta a tűzoltókat és kérte, hogy mentsék ki kocsiját a gödörből.

A katasztrófavédelem munkatársai nem sokkal a bejelentés után oda is értek és egy emelőpárna segítségével kiszabadították a kocsit. A körülbelül hatvan centiméter átmérőjű lyukat ezután körbekerítették, nehogy valaki belehajtson autójával. A szennyvízakna mellett található mély gödörben jól látszott, hogy a csapadék és a szennyvíz utat talált magának és nagyobb területet is alámosott, így félő, hogy máshol is beszakadhat még a föld.

Olvasónk fotóján jól látszik, hogyan nyelte el a föld a kerekét.

Benkó Milán az eset után nem sokkal felhívta a KAVÍZ Kft.-t és bejelentette, hogy vélhetően csőtörés miatt keletkezhetett a gödör. A cég azonban közölte vele, mivel nem közterületen történt az eset, ezért nem az ő hatáskörük annak helyreállítása. – Azt azonban elmondták, hogy ezt gyorsan meg kellene oldani – fogalmazott Benkó Milán. – Valószínűleg dugulás miatt történt, amit fel kell tárni és meg kell keresni a hiba forrását. Már hónapok óta nagyon erős szennyvízszagot lehet érezni, ezért azt gondolom, hogy a csőben történhetett valami, de ezt ki kellene deríteni. Fontos lenne minél hamarabb megcsináltatni, hiszen sok gyerek lakik itt és nem szeretnénk, ha véletlenül valaki beleesne a gödörbe vagy beszakadna alatta a föld.

– A társasházkezelőnek kellene ezt megoldania – folytatta a férfi. – Próbáltam többször is hívni, üzenetet is küldtem, de nem reagál semmire. Amúgy hónapok óta nem lehet elérni őket. Sőt, ha be akarunk menni az irodájukba, akkor vagy nincs ott senki, vagy nem nyitják ki az ajtót. Viszont, ha valakinek közösköltség elmaradása van, akkor azért egyből tudnak zaklatni minket – tette hozzá zaklatottan a pórul járt autós. Szerkesztőségünk is kereste a társasház kezelőjét, de mostanáig nem értük el őket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában