Kedvet ébreszt a képességek kibontakoztatására a jó vezető

– Hosszú volt az út, amíg megválasztották esperesnek?

– Igen, viszont azt tudni kell, hogy nem mi jelöljük magunkat, hanem az egyházmegye lelkészei, presbiterei, gyülekezetei néznek szét a megyében és javasolnak a posztra személyeket. Hat évvel ezelőtt én már voltam jelölt, de akkor Nagy Csabát választották meg. Idén Bartha Béla, siófoki lelkésztársam jelölt újra a közgyűlésen. Azt megerősítették, így jelöltté váltam, majd 44 szavazattal megválasztottak esperesnek. Ennek azonban vannak feltételei. Ahhoz, hogy valaki eljusson a jelöltségig, legalább tíz évig beiktatott, önálló lelkésznek kell lennie. Rendszerint azért emögött sokkal több év van.

– Jelenleg Nagykanizsán él és dolgozik, ami ugyan Zalában van, azonban a somogyi egyházmegyéhez tartozik. Merre szolgált még korábban?

– Erdélyből származom, Kolozsvárra jártam teológiára. Már harmadéves koromban exmisszusi segédlelkészként dolgoztam, ami azt jelenti, hogy végeztem az iskolát, de már kirendeltek szolgálni. Érmihályfalván, a szülővárosomban 5000 lelkes református gyülekezet van, ott voltam segédlelkész. Emellett volt egy 1433 lelkes anyaegyházközség, két szórvánnyal Érsemjén, ahol Kazinczy Ferenc született. Ezeken a helyeken szolgáltam 11 hónapig. Ez idő alatt 256 istentiszteletet tartottam, volt olyan vasárnap, hogy hétszer, nyolcszor szolgáltam. Nem volt könnyű. Miután végeztem a teológián, Kolozsváron is prédikáltam egy rövid ideig, aztán Magyarlétán voltam megválasztott lelkész két és fél évig, majd onnan kerültem Somogyba, pontosabban Lábodra. Ezután az Őrségben, Bajánsenyén dolgoztam, majd visszakerültem a somogyi egyházmegyébe, Nagykanizsára. Ha összeadom ezt, akkor most már 24 év van a hátam mögött.

– Milyennek látja most az egyházmegyét?

– Azt látom, hogy rengeteg az erőforrásunk. Fiatal, tanult lelkipásztoraink vannak. Színesek vagyunk. Ez azt jelenti, hogy van, aki Kolozsváron végzett a teológián, van, aki Debrecenben, Pápán, Sárospatakon, Komáromban vagy éppen Budapesten. A lelkésztársaim sokféle tudással rendelkeznek, ami egy hatalmas ajándék valamennyiünk számára. Az egyházmegyében több mint 40 lelkipásztor van, mindenki más-más talentumokkal, persze vannak hasonlóak is. Azt gondolom, hogyha ezt a sok tudást és képességet összeadjuk, akkor jó egységet alkotunk majd. Vallom, amit Anselm Grün írt az „Életet fakasztó vezetés” című könyvében: „A vezetés annak a művészete, hogy megtaláljuk a kulcsot, amely megnyitja munkatársaink kincsestárát és ráébreszti őket arra, hogy sok lehetőség és képesség rejlik bennük. A vezetés azt jelenti, hogy kedvet ébresztünk másokban saját képességeik kibontakoztatására és a közösség szolgálatára.”

– Mi a legfőbb célja?

– Először is úgy gondolom, hogy egyfajta strukturális változásra és új vezetési stílusra van szükség. A másik, hogy a munkatársaimmal, lelkésztársaimmal ne versengjünk majd, hanem próbáljunk meg egy úton haladni. Az egyházmegye gondnokával együtt, szolgáló, de egyfajta pásztori vezetési stílust próbálok majd gyakorolni. Nyilván ellátogatunk majd a lelkipásztor társakhoz, felvesszük a kapcsolatot a gyülekezetekkel, igyekszünk mindenhova személyesen is eljutni. Ez nagyon fontos. Látjuk ebben a mai krízishelyzetben, hogy mennyire nehéz az, hogy nincsenek személyes kapcsolatok, pedig erre nagy szükség lenne. Mi egy más generáció vagyunk, nagyobb lendülettel, egy picit más stílusban, más struktúrában gondolkodva, de a régi hagyományainkat tiszteletben tartva, azokat új tartalmakkal megtöltve szeretnénk dolgozni.

– Több lelkésszel is jó kapcsolatot ápolok, akik gyakran mondják, hogy a fiatalok vasárnaponként nem járnak templomba. Ezt ön hogyan látja? Be lehet csábítani őket Isten házába?

– Próbálkozom én is megszólítani a fiatalokat, viszont fel kell építenünk egy rendszert. Vannak nyári táborok, hittanórák és ezzel a gyerekek csúnyán mondva, le vannak tudva. Azt szoktam mondani, hogy a tábor az olyan, mint amikor a pecás ember kimegy reggel a tóhoz beetetni. Kint van egy kicsit, látja, hogy megindultak a halak és hazamegy. A lényeg viszont elmaradt, hiszen nem dobta be a botot. Így van a táborral is, hiszen ha véget ér, utána nem maradunk a fiatalok mellett. Hiányzik egy folyamatosság, amin mindenképpen változtatni kell.

Tanulmányai és írásai is megjelentek

Hella Ferenc 1973. október 25-én született Érmihályfalván. A középiskolát szülővárosában, a teológiát pedig Kolozsváron végezte el. Első lelkészképesítő vizsgáját 1997-ben szerezte. Felesége, Helláné Vörös Noémi mérlegképes könyvelő és kántor, akivel 2002-ben kötött házasságot. Négy gyermekük van, legidősebb Zsanna, aki 2005-ben született, őt követi Mátyás, Villő és Szilárd. A somogyi esperesnek az elmúlt években gyülekezetépítés és -vezetés témakörben jelentek meg tanulmányai és írásai, melyeket a Theologiai Szemlében, a Kálvin Kalendáriumban és a Dunántúli Református Lapban lehet elolvasni.

Gyülekezetépítő

Letenyén egy évtizede csupán két református volt, akik Nagykanizsára jártak istentiszteletre. Hella Ferenc és kollégái munkájának köszönhetően ma már 35–40 fős közösség él a határszélen. Most még nem tudnak önállóan működni, de terveik között szerepel, hogy imaházat vagy kisebb közösségi termet építsenek.

Fotó: Lang Róbert