szebb gyermekkor

2020.12.06. 10:00

Új óvodában jobban megy a játék

Jöhet eső, zimankó vagy hó, a nemrégiben elkészült óvodai kerékpártárolóban nemcsak a bringáknak, rolleroknak, hanem a babakocsiknak is jut hely.

Harsányi Miklós

Emellett új bejárati kaput építettek, s a régit biztonsági kerítésre cserélték. A szentgáloskéri önkormányzat négymillió forintos pályázati forrásból valósította meg az építkezést.

Esküdtné Varga Andrea telephelyvezető azt mondta: időről időre csinosítják az óvodát, ahová most 15 kisgyermek jár. Legyen szó kisebb vagy nagyobb munkáról, mindegyik fontos, hiszen az intézmény fejlődését segíti elő. – Barátságos, otthonos közeg fogadja a gyermekeket. A jelenlegi járványhelyzetben nagy figyelmet fordítunk a vírus terjedése elleni védekezésre – tette hozzá.

Tervekből, elképzelésekből bőven akad. Egyik az óvodai játszótér felújítása, melyet nagyjából tíz éve tettek rendbe utoljára. Az új csúszdák és kerti padok mellett parkosítani szeretnék a területet. Szabó Péter szentgáloskéri polgármester kiemelte: lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek az óvoda fejlesztéséért.

Most tizenöt gyermek jár az intézménybe

Fotó: Muzslay P.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában