Somogy Polgáraiért díj

2021.01.19. 20:00

A jó főnök másoktól is épp annyit kér, mint amennyit magától elvár

Több, mint négy évtizedet töltött a katedrán, az életét el se tudta képzelni gyermekzsivaj nélkül. Góz Mihály, a buzsáki általános iskola nyugalmazott igazgatója munkájáért megkapta a Somogy Polgáraiért díjat. Három évtizeden keresztül igazgatta a hagyományaira oly büszke buzsáki intézményt.

Marosi Gábor

– Az étkezőjében a falon színes ballagási tarisznyák sorakoznak. Buzsákon a ballagók tarisznyái sem olyanok, mint másutt. Mi jut eszébe, amikor rájuk néz?

– Rettenetesen büszke vagyok rá, hogy épp ezen a településen taníthattam. Ez az iskola egy olyan településen van, amely Európa-szerte híres a népművészetéről és nekünk is kötelességünk volt ápolni a hagyományokat, ennek a termékei találhatóak meg a házunkban is. Minden évben a hetedikes gyerekek és szülők tarisznyával lepik meg a ballagókat, melyekből az intézmény vezetője és az osztályfőnök is kap. A 42 év alatt sok összejött, mert osztályfőnök is voltam, ezek közül állítottam ki néhányat, hogy ezek is emlékeztessenek a munkahelyemre.

– Nem vágyott arra soha, hogy elmenjen egy városi iskolába?

– Utolsó éves főiskolásként Lengyeltótiba kerültem. Két év után azonban szükségem lett volna szolgálati lakásra, de azt nem kaphattam, mert én tősgyökeres lengyeltóti lakos voltam. Pont ekkor keresett meg egy barátom Buzsákról, hogy dolgozzak az iskolában. El is vállaltam, nagy szeretettel fogadtak és szolgálati lakást is felajánlottak, így kerültem ide. Többször volt lehetőségem arra, hogy máshova menjek, de itt megtaláltam a hivatásomat és a páromat is. Bár voltak csábító ajánlataim, de nem szerettem volna elmenni.

– Miért a pedagógus pályát választotta?

– Az általános iskolában volt egy túlkoros osztálytársam, akinek az édesanyja megkért, hogy mindennap menjek el hozzájuk és tanuljak a gyermekével. Így kezdődött el a pedagógiai pályafutásom, amiért honoráriumként kemény száz forintot kaptam havonta. Nem volt egyszerű a feladat, de tudtunk haladni. Másrészt volt két történelemtanárom – egyikük általános, a másikuk középiskolai – akik példájukkal megalapozták, hogy ezt a pályát válasszam. Először tanító, majd történelem szakos tanári diplomát szereztem és közoktatási vezetői szakképzettséget.

– Mikor lett igazgató?

– 1990-ben kaptam bizalmat a tantestülettől, hiszen akkor még titkos szavazással választották meg a vezetőt. Ezután pedig még ötször pályáztam sikeresen, így alakult ki a harminc év, előtte egy évet pedig megbízott igazgatóként dolgoztam.

– Milyen célokat tűzött ki maga elé?

– Amikor 33 évesen elvállaltam az iskola vezetését, akkor azt fogalmaztam meg magamban, hogy én első akarok lenni az egyenlők között. Azt szerettem volna elérni, hogy ennek a településnek jó iskolája legyen, amelynek megtartóereje van. Elhatároztam, hogy a feladatomat nem hatalomból, nem erőből, hanem a kollégákkal, a gyerekekkel, a szülőkkel való együttműködéssel végzem.

– Mit sikerült elérni az évtizedek alatt?

– A buzsáki iskola 1975-ben épült, az intézményt mindig kiváló pedagógusok és vezetők irányították, ezt a munkát szerettem volna folytatni. Azt gondolom, sikerült vonzóvá tenni az iskolát, mintegy 160 gyerek tanul itt ma is. Számos képzést elvégeztem az évek során, korábban szaktanácsadó, majd szakértő lettem. A megszerzett tapasztalatokat igyekeztem átadni a munkatársaimnak. Általában én mentem elől és ezzel is motiváltam a tantestületet. A kollégáim 80 százaléka minősített pedagógus. Mindig részt vállaltam a közéletben, a sport mellett húsz évig voltam a helyi képviselő-testület tagja, bizottsági elnök, öt évig a Somogy Megyei Közgyűlés közművelődési bizottságának tagja.

– Mennyit változott az igazgatói munka? Milyen volt a kezdetekkor és milyen, mielőtt nyugdíjba vonult?

– 1990-ben kicsit más volt a helyzetünk, akkor a magunk urai, önálló gazdálkodók voltunk. Kaptunk egy bizonyos összeget és abból kellett kigazdálkodnunk az évet, majd év végén az önkormányzat felé el kellett számolnunk. Később, amikor a kistérségi társuláshoz tartoztunk, már bonyolultabb lett, hiszen közös volt a költségvetés másokkal.

– A diákok mentalitása hogyan változott az évtizedek alatt?

– A kilencvenes években nem volt annyira nyitott a világ, mint most. A diákok és szüleik nem láttak sok rosszat és talán többet foglalkoztak gyerekeikkel. Most már kezelni kell a fiatalokat és együttműködővé tenni őket. Valamilyen módon, nem szigorból, ki kell vívni a tiszteletüket. Ez lehet a tanítani tudás, amelyhez az interaktív táblák ma már rendelkezésre állnak. Régen csak a krétát tudtuk használni…

Lányaira büszke

A buzsáki iskolaigazgató fontosnak érzi, hogy meg tudták őrizni a helyi iskolát és vonzóvá is tették a környéken. A családja mindig mögötte állt és segítette a munkájában, csakúgy, mint a munkatársai és a szülők, akikkel jó kapcsolatot ápolt. A legbüszkébb azonban a diplomával rendelkező két lánygyermekére.

Az NB 1-ig jutott két tanítványa is

Góz Mihály szabadidejében is sokat dolgozott a fiatalokkal, kézilabdázni tanította a gyerekeket. Rengeteget foglalkozott a helyi sportegyesület focicsapatával, a legnagyobb sikereket azonban a kézilabdában érte el. A buzsáki női csapatot a megyei első osztályban is irányította, Lengyeltótiban pedig újraélesztette a női kézilabdát. Két tanítványa egészen az NB 1-ig jutott, Hesz Ági az egyik, aki most már Németországban él családjával és korábban sokáig meghatározó tagja volt a Ferencvárosnak. Karádi Tünde a másik legeredményesebb tanítványa: ő 14 évesen került Pécsre, egy év múlva pedig már az első osztályban kézilabdázott.

Ezek is érdekelhetik