videó

2021.05.21. 16:00

Eperillatú sorok között válogattuk a friss zöldségeket a piacon

Friss eperillat, méretes marokkói dinnye és friss, zsenge zöldek csalogatták a vásárlókat pénteken a kaposvári nagypiacra. A napos idő sokakat csábított arra, hogy megvegyék a paprika, paradicsom palántákat, amelyeket kertjükben elültetnek, mielőtt még egy újabb zápor megérkezik.

Góz Lilla

Kilenc után pár perccel az egyik eperárus már el is pakolt a standjáról.

 

– Mindent eladtam, már megyek is haza – mondta mosolyogva. Nem kellett csüggednie a vásárlóknak, mert bőven volt a kora nyári gyümölcsből, már 1300 forintért is kínálták kilóját. Hegedüs Mátyás egy horvát fajtájú epret kínált. – Ez még fóliás, jó egy hét kell a szabadföldinek, de a sok eső nem tett jót neki, sem a tavaszi fagyok – sorolta az őstermelő. Szili Dezső vázájában bimbós pünkösdi rózsa idézte a közelgő ünnepet. Sokáig nem árválkodtak fejes salátái sem a virágai árnyékában.

– Nagyon keresik a zöldhagymát, salátát, vágynak az emberek a frissre, csak kis napsütés kellene, elég volt az esőből a kertekben – tette hozzá a kaposvári őstermelő. Hamar elkapkodták a zacskókba szedett zsenge spenót és sóska is gazdára talált. Rádóczi Imre kereskedő pedig nagy szemű cseresznyével és marokkói óriásdinnyékkel csábította a vásárlókat standjához. De zsenge újkrumplijuk és szinte alma nagyságú piros retkükből is landolt a vásárlók kosarába.

 

Kaposvári Nagypiac aktuális árai

2021. május 21.

Parázsburgonya

450 Ft/kg-tól

Új burgonya

490 Ft/kg-tól

Kovászolni való uborka

850 Ft/kg-tól

Új káposzta

450 Ft/kg-tól

Új kelkáposzta

750 Ft/kg-tól

Tv fehér paprika

690 Ft/kg-tól

Új hagyma

100 Ft/csomótól

Új vegyes zöldség

450 Ft/csomótól

Új sárgarépa

280 Ft/csomótól

Új petrezselyem

480 Ft/csomótól

Hónapos retek

200 Ft/csomótól

Saláta

150 Ft/db-tól

Eper (Magyar)

1300Ft/kg-tól

Dinnye

499 Ft/kg-tól

Kajszi barack

1200 Ft/kg-tól

Őszibarack

1400 Ft/kg-tól

Banán

299 Ft/kg-tól

Körte

299 Ft/kg-tól

Csirke csontos mell

950 Ft/kg-tól

Csirke máj szívvel

599 Ft/kg-tól

Csirke zúza

550 Ft/kg-tól

Egész csirke

570 Ft/kg-tól

Csirke nyak

230 Ft/kg-tól

Császár szél

1100 Ft/kg-tól

Darálthús

1350 Ft/kg-tól

Marha lábszár

2300 Ft/kg-tól

Fűszernövények (bazsalikom, kapor, oregánó, zsálya, koriander, metélőpetrezselyem, borsmenta, rozmaring, rukkola, borsikafű, kakukkfű, levendula)

300 Ft/db-tól

Sziklakerti növények

400 Ft/db-tól

Törpetuja

1000 Ft/db-tól

Paprika palánta (szálas pici)

40 Ft/db-tól

Paprika palánta (tápkockás nagy)

200 Ft/db-tól

Paradicsom palánta (tápkockás nagy)

200 Ft/db-tól

Zeller palánta

100 Ft/db-tól

Jégvirág

180 Ft/db-tól

Vinka

200 Ft/db-tól

Vízvirág

200 Ft/db-tól

Mézvirág

180 Ft/db-tól

Muskátli futó

250 Ft/db-tól

Muskátli álló

500 Ft/db-tól

Levendula

400 Ft/db-tól

Bakopa

350 Ft/db-tól

Szúnyogűző

350 Ft/db-tól

Petúnia

200 Ft/db-tól

Futós petúnia

400 Ft/db-tól

Gyöngyvirág

300 Ft/csokortól

Labdarfózsa

300 Ft/csokortól

Margaréta

200 Ft/csokortól

Gyöpszegfű

250 Ft/csokortól

Tulipán

100 Ft/szál

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában