háztájivá alakulás

2021.05.04. 15:00

Rossz szomszédok a vaddisznók

A vaddisznók már annyira a házak közelébe merészkedtek, hogy zavarják az Ivánfahegyen élők éjszakai nyugalmát, panaszolta olvasónk, aki régóta ott lakik.

K. G.

Rendszeresen találkoznak a vadakkal az emberek, de inkább az okozza a gondot Kovács István tapasztalata szerint, hogy a házaknál a kutyák megérzik a vaddisznók jelenlétét, és emiatt egész éjszaka kutyaugatás hangja veri fel a környéket. Kovács István legutóbb fényes nappal is összefutott egy vaddisznóval, amelyet akkorának írt le, mint egy borjú, és szerinte az ilyen találkozások nem ritkák errefelé. A kertekben már kevés kárt okoznak, de csak azért, mert a vaddisznók miatt mindenki felhagyott a kertműveléssel a közelben.

Olvasónk elmondása szerint a közelben egy nádas van, ott tanyáznak a vaddisznók, és érezhető, hogy rendszeresen van szaporulat is, vadmalacok gyarapítják a kondát. A helyiek szerint a nádasból kellene kiűzni a vadakat, de ez nem megvalósítható jelenleg. Tudomása szerint két évvel ezelőtt elrendelték a vadak gyérítését, ám ő azóta egy vadásszal sem találkozott, aki eljött volna ide felmérni a helyzetet, puskalövéseket is két éve hallott utoljára. Mostanában viszont úgy érzi magát, mintha a vadonban élne.

Azt is szóvá tette, hogy a Nyugativánfa utcában egy földcsuszamlás volt másfél évvel ezelőtt, amikor megmozdult a löszös domboldal. Azóta útterelők foglalnak el fél sávot az utcából, ma már viszont a két betonkockát feleslegesnek tartják az utca lakói. Szerinte a rodeózást nem szüntette meg teljesen ez a megoldás, és balesetek is történtek, amikor figyelmetlen autósok nekimentek a terelőkőnek. Rendőri ellenőrzéssel csak ritkán találkozott, olyankor biciklist és lovas kocsit is megállítanak, de a véleménye szerint azzal gyakrabban kellene foglalkozni, hogy a teherautóval behajtani tilos tábla ellenére mégis bejárnak az utcába tehergépkocsik.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában