Fél évszázada jár a szépség nyomában a tanárból lett fotós

A találkozóra is bringával érkezett, fején bukósisakkal, s míg kikapcsolja a szíjat, megtudom: néhány nap múlva újból útra kelnek – ezúttal a Csepel-szigetre, majd Toscanába indulnak. Addig azonban véglegesítenie kell a ráckevei közönségnek szánt fotókollekciót. A szépség mellett – hiszen éles a szeme mindenhez – jól megfér a szokatlan, a meghökkentő is; számos képe láttán mosolyra húzódik a száj. A természetfotók mellett az életképek a kedvencei, hiszen a témát – még ha közhely is – az élet kínálja. Elég, ha csak a Kormányhivatal Galériában látható két képére utalok, az Utcán I-II-re, amelyen kötögető fiatal férfit és sörre, kábítószerre gyűjtő koldust látunk – ahogy az apró műanyag pohár előtt lévő fecnik bizonyítják. Említhetném az Olaszországban lencsevégre kapott Behajtani tilos táblát is, amelyre óvszert húzott valaki virtusból, vagy azt az olasz menyasszonyt, akit a vőlegény barátai kaptak fel és emeltek fektetve maguk elé.

Szent és profán randevúzik képein, melyek közül többet díjaztak. A Somogyi Fotóklub tagjaként a mosdósi hegyen készült virágzó gyümölcsfákat megörökítő, Tavasz című alkotásáért első díjat kapott a Fotográfia című folyóirat pályázatán, de a Hajfonat című művével – amely egy pocsolyából fényképezve láttatja az Eiffel-tornyot – ugyancsak előkelő helyezést ért el. Egy gyógyszergyártó cég természetvédelmi pályázatára a Sziget című művét küldte el, első is lett Balatonon fotózott, elpusztult halon álló sirályával.

Völgyi Attilához közel áll a szociofotó is. Hódmezővásárhelyen Család címmel tettek közzé egy felhívást, ahova Háziállat című, nagy sikerű képét küldte el.

– Egyik roma származású tanítványoméknál jártam családlátogatáson Kaposkeresztúron – meséli az akkor Batéban tanító alkotó. – Látom ám, hogy a kisgyereket fürdeti az anya egy kádban, körötte elég lehangoló a környezet, amikor a férj megkérdi, behozhat-e egy háziállatot. Mondtam, csak nyugodtan, s néhány pillanat múlva meg is érkezett egy párhetes csíkos vadmalaccal. Ekkor nyúltam a gépem után.

Ahogy képeinek se szeri, se száma, úgy történeteiből is kifogyhatatlan. Amikor több éve vagy évtizede készített fotóiból válogat, újraéli az eseményt – színével és fonákjával együtt; merthogy a humor, a groteszk, az abszurd is helyet követel magának egy-egy képén. No, nem bántón, gúnyt űzve a felvételen szereplőkkel, hanem diszkrét bájjal. Mint például azon a 70-es évekbeli felvételen, amelynek a pécsi bőr- és kesztyűgyár kéményén álló, éppen hörpintő munkásember a főszereplője. Völgyi Attila szerint egy-egy el­lesett pillanat nemcsak a szerzőt, hanem a közönséget is boldoggá teheti.

A sajátos látásmód, a kompozíciós készség már kamaszkorában megjelent, s az évek múltával továbbfinomult. Közép- és főiskolás korában is fotózott már. A kaposvári cukoripariban éppúgy, mint a pécsi tanárképzőn, ahol matematika-technika szakon végzett. A sport is a mindennapok része volt, végig kézilabdázta a négy évet, miközben a filmért is rajongott, így nemcsak a filmklubba vágyott, hanem Pinczehelyi Sándor performanszaira is. Mindemellett a szerelemre is maradt ideje, ekkor ismerte meg és vette feleségül Katit, aki 47 éve első munkahelyén, a mosdósi kórházban dolgozik, gyermektüdőgyógyászként. Völgyi Attila ugyan több iskolában állt katedrán, de nem bánta meg, hogy olykor váltott. Pécsről a kaposvári 512. számú Ipari Szakmunkásképzőben helyezkedett el, majd Mosdósra került, és a kórház iskolájában kezdett el tanítani. Évente 600 diák fordult meg náluk, olyanok, akik gyógyulni érkeztek a Tüdő- és Szívkórházba. Mivel gyakran cserélődött a diákság, a közösségépítés nehezebben ment. Az állandóságot az a 8-10 gyerkőc jelentette, akik elsős koruktól fogva nyolcadikig itt nevelkedtek. Most, hogy megkezdődik a kórházi rekonstrukció, öröm van a szívében, hiszen az Andrásofszky Barna vezette intézmény egykor európai hírű volt.

Némi nagyberki kitérő után a rendszerváltozást követően került vissza Mosdósra, akkor már igazgatóként irányította a kórházi iskolát. Az intézmény uszodapályázatát is ő írta kollégáival, mint ahogy a teniszpálya létrejöttéért is kardoskodott, s Albert Áron főorvossal közösen szervezték a legkülönfélébb kulturális-művészeti eseményeket. Később Batéban lett iskola- és művelődésiház-igazgató, majd a kaposvári 503-as Ipari Szakmunkásképzőben tanított, 2004-ben pedig a nagyberki iskolát igazgatta. Hét év után maga kérte nyugdíjazását a már Szász Endre nevét viselő iskolából. S hogy miért? Azért, mert 10 embert kellett volna szélnek eresztenie, ennek terhét pedig nem vállalta.

Több leszel

Nyugdíjasként még elkötelezettebb híve lett a kerékpározásnak Völgyi Attila. A benne feszülő végtelen szabadságvágynak és erőnlétnek köszönheti, hogy a pandémia idején sem lett depressziós; jóllehet a ZSOTA kerékpártúra-ajánlatából gyakran szemezgetnek. A tulajdonos ars poeticája szerint „minden túrával több leszel”. Ezt megerősítheti Völgyi Attila is, aki még megtoldja a vallomást: ez így igaz, nemcsak a látvány, hanem az egy-egy út során rájuk váró kulináris örömök miatt is, melyek szintén gyarapítóan hatnak…

A tanárként, vezetőként eltöltött évtizedek nem hagytak keserűséget Völgyi Attilában, hiszen a máig legtökéletesebb „anyaggal”, az emberrel dolgozhatott, de már nem vágyik a katedrára. Azoknak, akik felesküdtek e szép hivatásra, azt kívánja: éljenek jól az élet kínálta lehetőségekkel, járjanak nyitott szemmel és szívvel a világban éppúgy, mint közvetlen kollégáik között.

Völgyi Attiláék Péter fia Németországban útépítő mérnök, ahol már van egy unoka, mint ahogy Amerikában élő, röntgenasszisztens Zsófia leányuknál is. Viktor fiuk pedig Angliában, egyetemi diplomával a zsebében, vendéglátásból él.