iskolafelújítás

2021.07.29. 09:00

Több száz millió forintból újulnak meg az iskolák Somogyban

A beruházások egy részére az önkormányzatok, a másik felére a tankerületek nyertek támogatást. A települések egy részén már javában zajlanak a fejlesztések.

Marosi Gábor

Idén tavasszal kezdték el felújítani a taszári Fésűs Éva Általános Iskola épületét. Ottjártunkkor, szerda délután a szakemberek az épület homlokzatát hőszigetelték. Varjas András, Taszár polgármestere elmondta, az intézmény a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) több mint 200 millió forintos pályázatából újul meg. Ennek részeként kicserélnek több nyílászárót, korszerűsítik a fűtésrendszert, az épület egyes részein új tetőt építenek, akadálymentesítik az iskolát és napelemrendszert is telepítenek.

– Érkezett kárbejelentés az iskolából, ezért vágtunk bele a korszerűsítésbe – mondta Varjas András. – Előfordult, hogy télen nem megfelelően működött a fűtés és az épület is beázott. Emellett esztétikailag is szükség volt már a felújításra – tette hozzá a település vezetője. A kivitelező várhatóan decemberre végez a beruházással. Varjas András elmondta, az iskolába Taszárról és környékéről mintegy 200 gyermek jár. A helyiek közül többen is Kaposváron tanulnak, a felújítással azt is szeretnék elérni, hogy minél több taszárit csábítsanak vissza az intézménybe.

Az andocsi Szent Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolánál is tavasz óta dolgoznak a szakemberek. Az intézményt négy tanteremmel bővítik, valamint egy játszóudvart és pályát alakítanak ki. Werner Józsefné polgármester elmondta, az új épületrész tetőszerkezete kész, a teljes beruházással várhatóan az év végére készülnek el.

A Kaposvári Tankerületi Központhoz tartozó 11 intézmény csaknem félmilliárd forint támogatást nyert a Magyar Falu Programban. Ebből nyolc iskolát és három sportcsarnokot újítanak fel még idén. A Siófoki Tankerületi Központban is terveztek iskolafelújítást. Gruberné Kis-Pál Andrea tankerületi igazgató szerint azonban a jelenlegi építőanyagárak miatt elképzelhető, hogy egyes beruházásokat nem tudnak majd megvalósítani.

Új szaktantermeket is építenek

Az igali Batthyány Károly Általános Iskolában tavaly december óta zajlanak a fejlesztési munkák. A 650 millió forintos beruházás részeként felújítják és bővítik a tornacsarnokot, valamint több szaktantermet építenek. Külön helyiséget kap a tánc- és a fizikaoktatás, de nyelvi labort is kialakítanak.

Obbás Gyula, Igal polgármestere elmondta, a kivitelező jól halad a munkával, jelenleg a tetőszerkezet alapjait, a födémeket csinálják, hamarosan pedig nekilátnak a tető építésének.

A polgármester hozzátette, nagy szükség volt az iskola korszerűsítésére. Több termet „kinőttek” már, egyes tantárgyaknak nem volt külön helyiség kialakítva, az épület északi oldala beázott és a nyílászárók egy része sem volt megfelelő. Az igali intézmény felújítása várhatóan novemberre fejeződik be. Az iskolába Igalból és a környező településekről például Kazsokból, Büssüből, Somogyszilből, Bonnyáról és Kisbárapátiból mintegy háromszázan járnak – mondta Obbás Gyula.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában