kézműves piac

2021.08.08. 19:35

A Kéthelyi Betérőben válogathatunk a kecskesajtok és fali díszek között

Kézműves piacot nyitottak Kéthelyen szombaton. A „Kéthelyi Betérő” térkővel burkolt udvarán kilenc árusítóbódé kapott helyet, valamennyit ki is bérelték a kézművesek. A többiek saját asztalkát hoztak az árusításhoz.

Turbéki Bernadett

Kecskesajttól a mézig, fali díszektől a levendulapárnáig minden szerepelt a kéthelyi kézműves és termelői piac szombati kínálatában.

– A járványhelyzet miatt sokáig üresen állt ez a piaccá alakított tér, amellyel májusban kezdtünk komolyabban foglalkozni – mondta Tóth Gizella, a terület üzemeltetője. – Az első alkalom úgy tűnik, beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert úgy látom, van forgalom – tette hozzá.

– Nem lehet okunk panaszra, sokan vásároltak ma nálunk, talán még többen is, mint a fonyódi piacon szoktak – mondta Horváth László, aki párjával zöldség–gyümölcs kínálatukból hozott.

– Ez az első alkalom, hogy kézműves piacon árusként jelen vagyunk – mondta Malkócs József, aki kecsketejből készült termékeket kóstoltatott standján, és elsőre szintén elégedett volt az érdeklődéssel kapcsolatosan.

– Már nagyon vártam, hogy megnyíljon a kézműves piac,ahová a termékeimet végre elhozhattam. Nálam minden az újrahasznosítás jegyében készül, semmit nem dobunk ki – mondta a helybéli Ördög Anna, aki termésekből készült díszeit kínálta.

– Eddig szilvalekvárral töltött mézeskalácsot vásároltam, és végig kóstoltam az egyik standnál a különleges ízesítésű mézeket – mutatta Bódis Józsefné.

– Nekem két táska is megtetszett, most kávézunk egyet és közben eldöntöm, melyiket vásárolom meg – csatlakozott a beszélgetéshez Hosszúné Tóth Rita.

– Ezek a táskák mind újrahasznosított anyagokból készülnek, és mindegyikből csakis egy van, ez a különlegességük – mutatott végig a kínálaton Tóth Izabella, aki szintén üdvözölte a kéthelyi kézműves piac nyújtotta lehetőségeket.

Amíg a felnőttek vásárolnak, alkotnak a gyerekek

Hosszú asztaloknál kézműveskedhettek a legkisebbek és a kicsit nagyobbak is a kéthelyi piacon.

– Küldetésemnek érzem, hogy megtanítsam a fortélyokat – mondta Pál László, aki a szalmafonás titkaiba vezette be az érdeklődőket, egy másik asztalnál pedig Molnár Mariann foglalkozott a gyerekekkel.

– Ne maradjon fehér része, mártsd jobban az ecsetet a vízbe!–adta ki az instrukciókat. – Hűtőmágneseket készítünk, amelyekhez gipszből öntöttünk figurákat. Ezeket festjük ki – mondta a tanítónő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában