Mongóliai farkasvadászok adták a becenevét a távlövő íjásznak

– Bevallom, kicsit fáradt vagyok, mert az elmúlt hónapban intenzíven készültem a World Archery világrekordversenyre, amelyet Amerikában rendeznek szeptemberben. Egy évig készültem rá, de a beutazási nehézségek miatt végül le kell mondanom a tengerentúli versenyt – mondta lapunknak a világrekorder íjász, cseppet sem titkolva csalódottságát. – A felkészülés során minden nap nyolc órát lőttem. Ez napi ezer lövést jelent. Nagy távolságokat járok be erdőn-mezőn: reggel akkor indulok, amikor a juhászok kiterelik a nyájat és szinte velük együtt érkezem haza este.

Mónus József mindennapjai egykor teljesen másképpen festettek. – Húsz évvel ezelőtt a mezőgazdaságban dolgoztam, rengeteg pénzt kerestem naponta és a beosztottjaimat is jól megfizettem. Ám a gyermekem úgy nőtt fel, hogy tizenkét éves koráig alig találkozott velem. Ezen változtatni szerettem volna – mondta Mónus József, akinek az élethez való hozzáállását egy egri családi kirándulás változtatta meg.

– A „Hogyan tovább?” időszakát éltem, amikor negyven­évesen az egri várban egy csatajelenet bemutatóján vettünk részt. Olyan érzésem volt, mintha én már harcoltam volna e falak között és most hazatértem. Ráébredtem, hogy nekem ez a világ kell. Hamarosan vásároltam is egy visszacsapó reflexíjat, majd egy év múlva már a dobogón álltam az íjászversenyeken – mesélte a huszonnyolcszoros világrekorder.

Úgy voltam vele: sokan örülnek a második helynek is, vagy ha legalább dobogóra állhatnak, ám aki a harctéren csak a második, az meghal. Emiatt kell a napi ezer lövés, hogy mindig kész legyek a legjobbak között is a győzelemre. A kilőtt nyílvessző az életem része, olyan, mint a levegővétel. Ösztönös és tökéletes. Arra törekszem, hogy számomra az élet az egyetemes értékekről és büszkeségről szóljon. Ez a felfogásom egyes gazdasági- és politikai szereplőknek fricska is lehet, de szeretném megmutatni, hogy ugyan bárkit el lehet pusztítani, de a nemzeti hitünket, a büszkeségünket senki nem veheti el. Az emberi értékeknél nincs fontosabb, a nemzeti hovatartozásunk és a családjaink érdekében kell minden elé helyezni az emberséget – mondta az íjász.

– Bármire egyszerű igent mondani, amire a többiek is így voksolnak. Akkor leszünk többek, ha meggyőződésből merünk nemet mondani, akár egyedüliként is. Nem szabad „könnyűnek” lenni, a saját erkölcsi normánk szerint kell élnünk és kimondanunk a véleményünket, még akkor is, ha mindenki máséval szembe kell mennünk. Gyerekként az első kar­órámat a jobb kezemre csatoltam fel. Az órásmester hiába mondta, hogy így is lehet, de másképpen szokás. Minden másra igaz ugyanez. Mindenkinek meg kellene teremtenie a saját világát, amiben jól érzi magát, mint ahogy egykor a nagy harcosok is tették. Magunkra kellene figyelnünk, nem az anyagi javak halmozására. Soha nem engedtem, hogy a versenyzésembe egy másik ember, vagy egy edző beleszóljon – mondta a világ legjobb távlövő íjásza, aki 2006 óta versenyez.

– 2006-ot leszámítva 1956 óta nem lőttek ránk ebben a hazában. Emiatt sokan talán nem becsülik kellően az anyaföld boldogságát és biztonságát. Minden magyarban szeretném tudatosítani, hogy kitartással bármilyen célunkat elérhetjük – mondta Mónus József, aki augusztus utolsó szombatján török íjászokkal állt ki. – Mind a nyolc török harcos kitűnő íjász, remek sportember. A 150 éves török megszállás miatt különös jelentősége volt számomra a küzdelmünknek. A magyar íjász csakis saját készítésű íjjal versenyez.

– Ha egy íjjal győzök, többet már nem versenyzek vele. Felteszem a legyőzhetetlenség falára, ahol már több mint háromszáz sorakozik. Egy–egy világversenyemre 25–30 íjat készítek fel és általában a legjobb hármat viszem magammal. Két belövő íjat, amelyeket később jótékonysági célra szoktam felajánlani, és magát a versenyíjat. Nemcsak az íjászversenyzőkkel, hanem a világ legnagyobb íj– és nyílkészítőivel is meg kell küzdenem egy-egy versenyen. Ezért nem bízom másra, saját magam készítem az eszközeimet is. A nyílvesszőket Alaszkából hozott 500–600 éves, bontott faajtókból gyalulom egyesével, akár több ezret is évente. Ennek a faanyagnak a legjobb a rezgése – mondta.

Műalkotásnak is beillenek a képekkel festett íjai, amelyekből tízet-húszat is tart egyszerre autójában. Ő maga célba lövésnél nyolcvan font erősséggel, vagy afölött lő. Egy mongóliai világversenyen farkasvadászok adtak neki megkülönböztető nevet. Azt mondták: amikor a verseny során lőtt, a fehér farkas nézése csillogott a szemében, így ragadt rá a “Farkas” elnevezés.

Fütyülő nyílvesszők a Balatonon

Hajdú-Bihar megyéből, Hajdúnánásról származik és tizennégy éves volt, amikor először látta a Balatont. – A Balaton mindig különleges volt számomra. Tetszik a vidék, mindig rácsodálkozom – mondta Mónus József. – Örülök, hogy a szimpátia kölcsönös és a balatoniaknak is tetszik az én világom.

Mónus József a Vígadó Strandon mutatta be, hogy kitartással és harcos szemléletmóddal akár több mint 120 méter távolságból is eltalálható a 8 centiméter magas cél. A fütyülő nyílvesszőkkel előbb szorosan körbelőtte a célt, majd beletrafált a közepébe. – Mielőtt kilövöm a nyílvesszőt, megszűnik körülöttem minden. Egy másik világba kerülök, ahol csak a cél és én létezünk. A hétköznapi életben nem ebben a dimenzióban vagyok jelen: Bármennyit lőttem is eddig, mégis a tanulás világában élek minden nap. Mindenre figyelek, információkat gyűjtök, majd felhasználom azokat – mondta Mónus József, akinek családja is íjászkodik. Zrínyi-leszármazott felesége is szép sikereket ért már el az íjászversenyeken, fiáról pedig azt mondja a büszke apa: íjjal a kezében született.