A tűzoltás jóval több, mint egy hivatás: a somogyiak szolgálata

– „Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!” – hallgattuk oly sokszor gyerekkorunkban József Attila versét. Önben mikor fogalmazódott meg a gondolat, hogy tűzoltó lesz?

– Fiatalemberként jött a gondolat. Azt mondták, ez egy jó munkahely, aztán az akkori főnökeim, Baracskai Ferenc és Kiss László megmutatták nekem, hogy ez annál sokkal több. Azoknak az embereknek a szolgálata, akik itt élnek Somogyban. Elég meggyőzőek lehettek, mert még ma is így hiszem.

– Szülei nem féltették, hogy veszélyes hivatást választ a fiuk?

– Édesapám már nem érhette meg, de anyukám aggódott néha. A mindennapokban nem tűnt ez akkor annyira veszélyesnek. Utólag visszagondolva, az egyre jobb védőfelszerelésekkel azért ez a veszély valamelyest csökkent is. Igaz, hogy közben nőtt a különböző veszélyes anyagok mennyisége és a feladat is sokkal több lett.

– Nagy előnynek éreztem beosztott tűzoltóként kezdeni, ráadásul fiatalon lettem vezető, így az idősebb kollégáimtól, például Nagyatádon Mészáros Sándortól, Siófokon Noé Zoltántól vagy később a fiatalabbak közül a marcali Greffer Józseftől sokat tanultam, és a sort lehetne még folytatni. Ez a szakma ugyanis napról napra változik, amit csak tanulással lehet követni. Ma például az elektromos autók és az építőipar szédítő sebességű fejlődéséhez kell hozzáigazítani a védelmi módokat. Sokat tanulok abból is, hogy 28 éve szerkesztem a Védelem című szakmai folyóiratot, amit 15 éve az online változat és 6 éve a Védelem Tudomány követett. Ez egy másik szakma, amit szintén tanulok; a kezdeteket Várnai Károlytól, a digitális változatot a fiamtól. Ilyenkor jó szívvel gondolok tanítóképzős tanáraimra, Gulyás Józsefre és Szirmay Endrére, ezt a munkát ugyanis tanításnak fogom fel. Mint ahogy azt a kiállítást és szakmai bemutatók sorát, amit szövetségünk 5 éve Balatonföldváron tart. Az idei szeptember 18-án lesz.

– Veszélyhelyzetek sora, állandó készenlét, a szervezésben topon lenni, élen járni a megelőzésben és az elhárításban, nos, ez nemcsak fizikai, hanem lelki erőpróbát is jelentett. Ennyi évtizeden át hogy bírta? Nyugdíjasként nem álmodik arról, hogy tüzet olt, embert vagy állatot ment?

– Ez csapatmunka, egyedül nem megy, jó csapatban pedig nem éreztem tehernek, pedig volt néhány nehéz helyzet. Vonat- és autóbusz-balesetek, ahol bizony kellett a segítség. Például Szerémy György mentőfőorvos vagy a tőzegtűznél Koncz Gábor tiszti főorvos, aki kiköltözött, hogy saját maga érezze a füstöt, és éjszaka óránként beszámolt róla nekem. Az etilénbalesetnél kérés nélkül felhívott és egészségügyi tanácsokkal látott el. A mentést mindig a csapat végezte, de azért értem a kérdést. Szerencsére jól alszom, ám ha beszélek róla, akkor lepereg előttem az esemény filmje…

– Milyen csapatot adott át utódjának?

– Gyorsan megtanultam, hogy egymásra vagyunk utalva, és csak bizalommal lehet hosszú távon jó eredményt elérni. A csapat egy részét és a „tűzoltói” gondolkodást én is az elődeimtől örököltem. Ezt vittük tovább, miközben a katasztrófavédelem új feladatait is integrálni kellett a szervezetbe. Ez, Bakondi György vezetésével, pörgős időszak volt, de kiváló kollégákkal sikerült országosan is elismert csapatot alkotnunk.

– S most milyen a kapcsolata a Wéber Antal dandártábornok vezette megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal?

– Rendszeresen találkozom a kollégákkal. Ezt a szövetségben végzett munkám is indokolja. Bár a Covid egy időre ezt is a virtuális térbe terelte, de ettől a kollegiális és a szakmai kapcsolatok jók maradtak. Országosan pedig a Védelem című folyóirat miatt vagyok gyakori kapcsolatban kollégáimmal. A napokban voltam nyugdíjas-találkozón, köztük olyan kollégákkal, akikkel együtt kezdtem.

– A Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnökeként hogy látja, milyen a somogyiak tűzvédelmi „affinitása”?

– Sokat köszönhetünk az önkéntes tűzoltóinknak. Ott vannak helyben a bajban, de a nagy szélviharokban, árvíznél az ország másik részén is segítenek. A Covid elleni védelemben pedig a frontvonalban dolgoztak. Az is jó dolog, hogy egyre több helyen érzik az önszerveződés szükségességét. A kis falvakban nehezebb, ezért jónak tartom a tűzoltó-polgárőr egyesületek létrehozását. Ebben a Balaton Fejlesztési Tanács is komoly támogatónk. Megfelelő az utánpótlás is; ahol van egy lelkes vezető, őt követik az ifjak.

– Életműve mögött biztos pont a felesége, a család, a hátország, ahova mindig jó hazatérni. Családi körben olykor nem jött elő semmiféle „szakmai ártalom”?

– Feleségem a kezdetektől támogat, és gyerekeimnek is sokat köszönhetek. A fiam gimnazista kora óta segít a lapszerkesztésben. Bár nem tűzoltó, de „szakmai ártalomként” megírta a Magyar Tűzoltó Szövetség 150 évének történetét. Nagyon jó kézbe vennem! Emma és Milán unokám pedig minden tűzoltós dolog iránt érdeklődik.

A Balatonért is dolgozik még

Heizler György 1976-óta tűzoltó. Felsőfokú tanulmányai mellett elvégezte a BM Tűzoltó Tisztképző iskolát is. Tűzmegelőzési csoportvezetői, megyei parancsnokhelyettesi, és megyei katasztrófavédelmi igazgatói beosztásban dolgozott. Építészeti és tűzvizsgálati szakértő, a szakértői tagozat tagja. A BM Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjeként összehangolta a régió 3 megyéjének Balatont érintő prevenciós, felkészítési és műszaki mentési tevékenységét. Nevéhez fűződik a Balaton környéki iskolák számára készített veszélyhelyzeti, vízbiztonsági oktatási program elkészítése is. Munkáját többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, a Lengyel Köztársaság Parancsnoki Nagykeresztjével és az Év Tűzoltója Miniszteri Díjjal ismerték el, megkapta a Prima Primissima területi díját, s két éve Balaton díjat vett át.

Fotó: Kovács Tibor