megoldási javaslat

2021.09.20. 11:30

Ivari féket tennének kóborkutya-gondra

Közel negyvenmillió forintot nyertek somogyi települések a Magyar Falu Program keretében a felelős állattartás elősegítésére. A pályázat révén ingyenes oltásra, chipes ellátásra, valamint ivartalanításra van lehetőség a megye 38 településén.

Góz Lilla

Fotó: LANG ROBERT

Nem ritka, hogy a falvakban találkozni kóborló kutyákkal. – Többségében chip se található, ami megnehezíti a gazda megtalálását – mondta el Boncz Edit, a Kutyatár Egyesület elnöke. Amikor a pályázat megjelent, akkor Kaposvár ötven kilométeres körzetében körbeküldték a felhívást az ötezer fő alatti lakosú települések jegyzőiknek, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Közülük 19 település jelzett vissza, hogy sikeresen pályáztak.

– Óriási probléma a nem kívánt szaporulat, a becslések szerint hazánkban a kutyák mintegy 10 százaléka ivartalanított, amíg ez az arány számottevően nem javul, addig nem várható áttörés a kóbor ebek, illetve az állatmenhelyeken és az ebrendészeti telepeken gazdára váró kutyák számában sem – emelte ki Boncz Edit. Megjegyezte, sok a tévhit az ivartalanítással, holott a beavatkozás mérsékli az ebek domináns viselkedését és csökkenti az időskori megbetegedések, például a daganatok előfordulásának esélyét is.

Somogyban közel negyvenmillió forint értékben nyert támogatást 38 település. Egymillió háromszázezer forint támogatást kapott Kéthely önkormányzata a pályázaton.

– Előfordul a településen több kóbor kutya és macska és azonosításuk szinte lehetetlen – mondta el Molnár Balázs, Kéthely polgármestere. Hozzátette, a Kéthelyen élőknek lehetőségük van arra, hogy térítésmentesen ivartalanítsák, oltassák, chipeltessék állataikat. – Végeztünk egy igényfelmérést, több jelentkezésre számítottunk, közel 50 gazda élt a felelős állattartást elősegítő pályázati lehetőséggel – jegyezte meg a polgármester.

 

Félmilliárd a nem kívánt szaporulatra

Az idén tavasszal jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, hogy félmilliárd forintos keretösszegből a kutyák azonosító chippel való ellátására, veszettség elleni oltásra, valamint kutyák és macskák ivartalanítására kaphatnak támogatást. Egy-egy önkormányzat legfeljebb másfél millió forint támogatási összeget igényelhetett.

Az állami támogatás célja, hogy az 5000 főnél kisebb állandó lakosságú településeknek segítséget nyújtson a nem kívánt állatszaporulat mérséklésére. A most meghirdetett 500 millió forintos keret 14 000 állat ivartalanítására elegendő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában