oltás

2021.09.25. 15:30

Már a második körre várták a diákokat

Megkezdődött a 12 év feletti általános iskolások második oltása Somogyban. A megyében száz intézmény jelentkezőit regisztrálták, 85 oltóhelyet alakítottak ki.

Góz Lilla

A legtöbb helyen az iskola-, illetve háziorvosok oltottak, de ahol nem sikerült megszervezni, ott a Kaposi Mór Oktató Kórház mobil oltócsapatai dolgoztak. Szabóné Kudomrák Zsuzsanna, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola főigazgatója elmondta: a kaposvári állami iskolák közül a Kodályban, a Zrínyiben és a Rákócziban van a legtöbb 12–14 év közötti oltott fiatal.

– Azok a diákok, akiket szeptember 3-án oltottak, pénteken kapták meg a második oltásukat a Kodály tornatermében és a Munkácsy gimnáziumban – tette hozzá a főigazgató. Kiemelte, 108 helyi és környező általános és középiskolás regisztrált. Megjegyezte, csak az egészséges és tünetmentes tanulók kaphatták meg a második oltást, akiknél nátha, láz vagy torokfájás jelentkezett, ők a kórházzal egyeztetve a gyógyulás után kapják meg a vakcinát.

Hazánkban a beoltottak száma 5 873 523, közülük 5 615 273-an már a második oltást is megkapták, 691 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Pénteken 531 új fertőzöttet igazoltak és elhunyt 6 beteg.

Aki még nem regisztrált a védőoltásra, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A ­regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni.

A szennyvízminták koronavírus-koncentrációja az országos átlagot tekintve továbbra is lassú emelkedést mutat. Kaposváron mérsékelt a szennyvízben a vírus koncentrációja és az elmúlt napokban nem nőtt.

Fotónk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik