szemünk fénye

2021.10.12. 20:00

Gondját viselik az írisznek és a retinának a gyermekotthonban is

Az unióban is egyedülálló módon fogtak össze a gyermekek jobb látásáért. Ennek jegyében egy új országos program kezdődött hétfőn Fonyódon. Az állami gondozásban nevelkedő gyermekek ingyenes látásvizsgálathoz, sőt ha szükséges, szemüveghez jutnak az Országos Látszerész Szövetség és Emberi Erőforrások Minisztériuma jóvoltából.

Kovács Gábor

A Balaton-parti városban 1949 óta működik gyermek­otthon egy hat hektáros területen, de korábban volt ott hadikórház és a budapesti állami gondozott gyerekek nyári üdülője is. A II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthonban hétfőn hirdették meg a „Láss, hogy ők is láthassanak!” látásjavító programot. Kásler Miklós miniszter (EMMI) videóüzenetben méltatta a kezdeményezést, mert az időben elvégzett látásellenőrzés elősegíti a gyerekek testi-lelki fejlődését.

– Kiválóan képzett gyermekszemész-szakorvosok és optikusok, diagnosztikai lehetőségek állnak rendelkezésünkre – mondta a miniszter. – Az a célkitűzésünk, hogy az összes gyermekotthonban élő fiatalnak így segítsünk, ami uniós szinten is példamutató.

– Ha egy gyermeknek a szeme nincs rendben, akkor a tanulás sem megy, mert fejfájás hátráltatja – foglalta össze Farkas László Nándorné intézményvezető, aki szerint felemelő és megható érzés részt venni a programban.

Harmincezer gyermekhez jut majd el a kezdeményezés, a gyermekotthonokon kívül a nevelőszülőknél nevelkedő gyermekekhez is, emelte ki Szabadi Zsolt, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke.

Cindy Tromans, az Európai Optometriai és Optikai Tanács elnöke videóüzenetben küldte üdvözletét. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hangsúlyozta, az egyéves akció tapasztalatai után a következő lépcsőben minden általános iskolást igyekeznek bevonni a programba. Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár megjegyezte, hogy a gyermekvédelem csak közös ügyként, az egész társadalom bevonásával működhet sikeresen. A program keretében a látszerész szakmát igyekeznek bemutatni a gyerekeknek.

Segíti a tanulást

– A jó látás ismerkedést biztosít a világgal, ugyanakkor segíthet leküzdeni a tanulási nehézségeket, így a diszlexia és diszgráfia (olvasás- és írászavar) kezelésében is előrelépést jelent – mondta Móring József Attila, Marcali és térsége országgyűlési képviselője, aki egykor gyógypedagógus volt a somogyvári gyermekotthonban. A rendezvényen részt vett Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke és Tóth László, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság somogyi kirendeltségének igazgatója is.

Volt mit nézni

Színes programok tarkították a látásvizsgálatot Fonyódon. A gyermekek íjász- és solymászbemutatót láthattak, és preparált állatokat is megtekinthettek. Kutyaterápiás bemutatót rendeztek, valamint a rendőrség és a tűzoltóság munkájával is megismerkedhettek a fiatalok. Délután a Hahota gyermekszínház adott műsort. A projekt­indító rendezvényen a fonyódi gyermekotthon növendékei mellett a balatonboglári Kikötő gyermekotthonban élők is felléptek.

Fotók: Muzslay Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában