toplistások

2021.10.21. 14:00

A Táncsics és katolikus gimi is a TOP 100 legjobb iskola között

Kettő somogyi intézmény is bekerült az ország legjobb száz középiskolája közé idén. A HVG rangsorában a Táncsics Mihály Gimnázium a 69., a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium a 95. helyet foglalja el.

Marosi Gábor

Legutóbb 2017-ben szerepelt kettő kaposvári iskola a száz legjobb gimnázium között. Akkor a Táncsics-gimnázium az 58., a katolikus pedig a 100. helyen végzett. Utóbbi intézményben jelentősen javultak a tanulmányi és érettségi eredmények, ezért is került be a HVG idei rangsorába.

Varga Bálint igazgató elmondta, jó visszajelzés az iskolának, hogy idén ott lehetnek a legjobb százban. Kiemelte, arra törekednek, hogy magas szinten készítsék fel a diákokat és a kompetenciamérésen is jó eredményt érjenek el. Hozzátette, az érettségizők mintegy kilencven százaléka tanul tovább a felsőoktatásban.

A százas listát a korábbi években megszokott módon állították össze a kiadvány szerkesztői. Figyelembe vették a matematika- és a szövegértés-­kompetenciamérés, a történelem-, a magyar-, a matematika- és a nyelvi érettségi eredményét, valamint az emelt szintű vizsgák arányát is. Az első tíz középiskola közé csak egyetlen vidéki, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium került be, a többi intézmény mind a fővárosban található. Az első helyen osztoznia kellett a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnáziumnak, valamint a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumnak.

A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tavalyhoz képest tizennégy helyet javított a rangsorban, idén a 69. helyen szerepel. Vámosi László igazgató elmondta, azért is szerepelnek évről évre a legjobb iskolák között, mert magas színvonalú természettudományos és humán képzés folyik az intézményben, valamint a diákok jól teljesítenek és az érettségi átlaguk is kiemelkedő. Vámosi László hangsúlyozta, az intézményben tehetséggondozás is működik, ennek az eredménye azonban nem kerül bele az értékelésbe, pedig akkor még előkelőbb helyen végezhetnének a rangsorban. A Táncsics gimnáziumba jelenleg 609-en járnak, a diákok egyötöde az Arany János Tehetséggondozó Programban tanul. Az intézményben érettségizők több mint kilencven százaléka tanul tovább egyetemen vagy főiskolán. Vámosi László hozzátette, a következő években azon dolgoznak, hogy a Táncsics az első 25 intézmény közé kerülhessen.

A HVG kiadványából az is kiderült, hogy Tolna és Békés megye kivitelével mindegyik megyéből legalább egy középiskola bekerült a legjobb százba. A rangsorban idén húsz egyházi iskola szerepel, ebből tizenöt katolikus, három református, kettő evangélikus. A 15 legjobb egyházi és alapítványi iskola rangsorában egyetlen somogyi sem szerepel. A két tannyelvű képzést (is) folytató legjobb 15 iskola közé azonban bekerült a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium. Az intézmény tavaly első lett, idén viszont csak a 14. helyen végzett. Gyallai Katalin igazgató elmondta, mindig megtiszteltetés a legjobbak között szerepelni. Az angol két tanítási nyelvű képzésük nagyon népszerű, a végzős diákok törekednek arra, hogy az érettségi idején a felsőfokú nyelvvizsgát is megszerezzék. Gyallai Katalin hangsúlyozta, az iskolába jelenleg 834-en tanulnak, valamivel kevesebb mint egynegyedük vesz részt két tannyelvű képzésben.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik