értékesítés

2021.11.26. 15:38

Az utolsó előtti pillanatban adják el a taszári repteret

Hosszú évek óta volt neuralgikus pontja Somogynak a bezárt Taszár reptér, de most lehetőség nyílik a hasznosítására. A Magyar Közlönyben jelent meg a kormányhatározat, hogy intézkedés történt a taszári repülőtér kereskedelmi, ipari és logisztikai célú hasznosításáról. A cél érdekében eladják az idevágó állami területeket, a szerződés megkötéséről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gondoskodik december 31-ei határidővel.

K.G.

A Magyar Közlönyben szereplő helyrajzi számú területeket azonosították be pénteken Taszáron, bár van köztük orci, kaposhomoki és kaposkeresztúri térség is a polgári terminálon kívül. A színfalak mögött már régóta zajlottak az egyeztetések, így a történetek nem érték meglepetésként a taszári polgármestert.

– Tudni kell, hogy az országgyűlési képviselőnkkel már többször találkoztunk ebben az ügyben – mondta Varjas András. – Ez most egy nagyon fontos lépés volt, mert eljutottunk odáig, amire már nagyon régóta vártak nemcsak a taszáriak, de a környékbeliek, sőt a megyében élők is, vállalkozók és cégek. Itt olyan logisztikai központ hozható létre, amely országosan is egyedülálló lehet.

Az állami tulajdonrész mellett a taszári és a kaposvári önkormányzatnak is van kisebb tulajdona a területen, így képviselő-testületi döntéssel erősítik meg, hogy kinek adják el a repteret, ezért adásvétel még nem történt, magyarázta a polgármester. Hangsúlyozta egyúttal Witzmann Mihály, a 4-es számú somogyi választókerület országgyűlési képviselőjének szerepét abban, hogy előrelépés történt a taszári reptér ügyében.

Az utolsó előtti pillanatokban vagyunk – így írta le az évek óta bezárt reptér helyzetét az országgyűlési képviselő a tárgyalásokon.

– A taszári reptér ügyének megnyugtató rendezése, az objektum méltó hasznosítása hosszú évek óta váratott magára – értékelte kérésünkre Witzmann Mihály. – Csütörtökön Siófokon a miniszterelnök úrnak megköszöntem a kormány támogató hozzáállását, mert a mostani kormányhatározat egy több hónapja tartó tárgyalássorozatnak és előkészületeknek az eredménye. Néhány éve azt mondtam a taszáriaknak egy lakossági fórumon, hogy a szavamat adom, hogy mindent elkövetek a reptér hasznosítása érdekében, bár eddig ezt politikai oldaltól függetlenül már sokan megígérték, mégsem történt eddig semmi. Most azonban nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztünk. A minisztériumi és kormányzati tárgyalásokban segítségemre volt Móring József Attila képviselőtársam is, hiszen óriási regionális fejlesztési lehetőségről beszélhetünk.

A cél olyan hasznosítás lenne, ami hosszú távon rendezné a reptéri szolgáltatásokat. A tervek szerint a közeljövőben a helyszínen tartanak majd sajtótájékoztató a taszári reptér sorsáról.

 

Ezek is érdekelhetik