alkotás

2021.11.28. 15:00

Spanyolul tanulta a hajócsipke-készítést

Volt már szőnyegáruház-vezető, élt Ecuadorban és tanított spanyolt is. Egy éve költözött vidékre családjával, ahol meditatív tevékenységként frivolitással kezdett foglalkozni. Ez nem egy betegség neve, hanem egy kézműves technika, vagyis hajócsipke-készítés.

Turbéki Bernadett

Tyúkok és kacsák sétáltak a felújítás alatt álló parasztház udvarán. Rozi kutya pedig vidáman, fel-felugrálva üdvözölt. – Még sosem volt kutyám... – szabadkozott kapunyitáskor Mihaldinecz Bernadett, akinek a falusi életmód is újdonságnak hat, ám igyekszik boldogulni a konyhakertben, és megtalálta a maga hobbiját is férje családjának egykori szomszédságában. – Ezt a helyiséget én álmodtam meg ilyenre, szeretem a lakberendezést – mutatott körbe a családias hangulatú konyhában, amelynek új dizájnt talált ki. Dunaújvárosból költöztek a Dráva-parti településre, férje otthon motorcsónak-versenyző volt. Bernadett, amióta az eszét tudja, alkot. Már általános iskolában is művészeti képzésre járt.

– Szövőnő szerettem volna lenni. Ezt az indíttatást egy iskolai kirándulás kapcsán szereztem, amikor egy szövőműhelyt látogattunk meg. Azt éreztem, hogy a textillel való foglalkozás az én utam, így Pécsett is textilszakra jártam, majd kinéztem a Budapesti Műszaki Főiskola textilmérnöki karát, ahová matematikából is kellett felvételi vizsgát tenni. Középiskolában matematika helyett fagyizni jártunk. Emiatt egy hónap alatt sajátítottam el négy év anyagát, hogy felvételizhessek – mesélte. – Ekkor jöttem rá, hogy ha valamit szeretnénk elérni, azt autodidakta módon is meg tudjuk tanulni.

Így tett szert spanyol nyelvtudására is. Egy indián barátja révén eljutott Ecuadorba. – Fél év alatt megtanultam spanyolul, hogy dolgozhassak egy cégnél, ahol férfiöltönyszöveteket terveztem – mesélte, miközben a kint készült fotókat mutatta, köztük egy bikaviadalét. Egy év után hazajött, és huszonhárom évesen egy szőnyegszalon vezetője lett Dunaújvárosban.

Bernadett gyermekkorában a nagymamájától tanult meg horgolni, így könnyedén vetette bele magát a frivolitás, vagyis a hajócsipke-horgolás világába. A technika Spanyolországban és Portugáliában nagy népszerűségnek örvend, így spanyoltudásának nagy hasznát vette a tanulás időszakában, amikor a fogásokat bemutató videókat tanulmányozta az interneten. Fülbevalók, karkötők, nyakláncok, esküvői szettek születnek kezei alatt. Van, amelyet már röpke egy óra alatt elkészít, a nagyobbak pedig akár egy napba is beletelnek. Az alkotásban meditációt lát, igazi, mély kikapcsolódásként éli meg az ékszerkészítést. Állítja, óriási szüksége lenne manapság minden nőnek az alkotásra, hogy megtalálja az érzelmi összhangot. Sajnos nem erre koncentrálnak napjainkban, s akik mégis, azok sem tudják mind véghez vinni.

Az énekkar kedvéért vállalta csak a sorozatgyártást

Mihaldinecz Bernadett egyedi ékszereket készít legszívesebben. Nem szereti kétszer ugyanazt elkészíteni, a sorozatgyártáshoz semmi kedve. Ha a mintán nem is, de a színén vagy méretén változtatni szokott. A kész alkotást gyakran maga festi meg, így lesz még egyedibb.

Egy énekkarral azonban nemrég kivételt tett és teljesítette a kérésüket. Azt kérték az énekesek, hogy egyenruhájukhoz horgoljon egyennyakláncokat. Az ékszerkészítő kitett magáért, a megrendelők szerint a nyakláncok nagyon mutatósra sikerültek.

A vízvári fiatalasszony szeret esküvői szetteket készíteni, valamint már most megkezdte a felkészülést a karácsonyra. Különleges ünnepi díszeket készít a megismert technikával. Az elkészült kis csecsebecséket már egy papírkarácsonyfára fel is függesztette: hópihéket, angyalokat, és még egy Mikulást is...

Bernadett nagyon vékony tűvel dolgozik, és folyamatosan számol. Az apró hurkok alig látszanak, ám ő azt mondja, látja, mit csinál. Valóban, a végeredmény magáért beszél.

Szőnyeg helyett

Szerette, de mégsem bánja, hogy a szőnyegszalonos időszaka lezárult. – Ebben minden benne volt: a kihívás, a vevőkkel való kommunikáció, a vezetés, a szőnyegek, a lakberendezés. Egy idő után már az életem is ott zajlott, amíg valaki ráébresztett, hogy ez az életforma nem fog sokáig működni. Szőnyegáruház helyett most a családról gondoskodom.

 

Ezek is érdekelhetik