Kigazdálkodták

2022.01.14. 08:00

Nagy szükség volt a karácsonyi támogatásokra a somogyi falvakban

A legtöbb somogyi önkormányzat igyekezett szebbé tenni a helybeliek karácsonyát. Az általunk megkérdezett településeken készpénzt, utalvány és ajándékcsomagot is adtak a családoknak decemberben. A polgármesterek elmondták, általában a szociális keretből finanszírozták az ajándékozást.

Marosi Gábor

Bőkezű volt az idén a heresznyei önkormányzat. Az ünnepek előtt háztartásonként 37 ezer forinttal támogattak valamivel több mint kilencven családot. Rengel László polgármester elmondta, jól gazdálkodtak év közben és a szociális keretből is maradt pénzük, ezért is tudták támogatni ekkora összeggel a helyieket. Hozzátette, a családoknak nagy szükségük volt a támogatásra, a legtöbben segélyből élnek, ezért minden forintot jól be kell osztaniuk. 

A bőszénfai önkormányzat is támogatta a helyieket. Nyitrai István polgármester elmondta, a támogatást nem feltétlenül nevezné karácsonyi ajándéknak, mert olyanoknak kellett a segítség, akiknek az elmúlt időszakban nagyobb kiadásaik voltak. – Jellemzően az idősebbeknek adtunk egyszeri 15 ezer forintot – mondta Nyitrai István. – A szociális keretben megmaradt pénz nem volt elég ahhoz, hogy mindenkinek adjunk, ezért a tartalékokból kellett kiegészítenünk, így minden rászorulót támogatni tudtunk – hangsúlyozta a bőszénfai polgármester. 

Vésén az önkormányzat idén az 55 év feletti nőkre és a 60 év feletti férfiakra gondolt. Bertók László a település vezetője elmondta, az éves szociális keretük 7–8 millió forint között van, ebből tudták támogatni a helyieket. Kiemelte: mindig igyekeznek segíteni és muszáj is elkölteni a megmaradt pénzt, különben vissza kellene utalni az államnak. 

Látrányban több mint 3000 forint értékű csomaggal támogatták a hatvan év felettieket az elmúlt napokban. Kelemen Ferenc polgármester elmondta, a településnek szerencsére maradt annyi pénze a szociális keretből, hogy több mint 400 hatvan év felettinek segíthettek karácsony előtt. Hozzátette, jól beosztották a keretet és más forráshoz nem kellett hozzányúlniuk. 

Szükség van a segítségre 

Fentős Zoltán, Somogysárd polgármestere elmondta, településükön láthatóan jobban élnek a családok, mint néhány évvel ezelőtt. Sokan el tudtak helyezkedni, a többség olyan helyen talált munkát, ahol jóval többet kereshet, mint közmunkásként. Ennek ellenére igyekeznek támogatni a somogysárdi embereket. Idén 285 családot ajándékoztak meg karácsony előtt. A csomagok értéke körülbelül 15 ezer forint volt – tette hozzá a polgármester. 

Fotó: Lang R.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában