Törzshely

2022.04.22. 11:29

Döntőbe juttatták a vendégek a balatonszemesi óceánjárót

Lelkes törzsvendégekkel rendelkezik a mindössze egy éves múltra visszatekintő Marina Café és Bistro Balatonszemesen. A vendéglátóhely több mint egy kávézó, hiszen impozáns külsejével kiemelkedik a környékből, s egyben közösségi tér is.

Koszorus Rita

Fotó: Nemeth_Levente

Sok minden történt a Marina Caféval és törzsgárdájával a nyitás óta eltelt egy évben. A vendéglátóhely a covid járvány és lezárások kellős közepén kezdte meg működését, így nem volt zökkenőmentes az indulás. – A nyitáskor csak elvitelre lehetett nálunk vásárolni, majd a nyári szezon beköszöntével megnyithattak a teraszok és nálunk is megjelentek az első vendégek. Ezzel folyamatosan ismertté vált a Marina Café, mondta lapunknak Bálint Borbála, üzletvezető. 

Talán éppen az volt a jó a rosszban, hogy a nagy terasznyitás is ekkor volt. – Még nincs túl sok követőnk, a közösségi oldalunkon is mindössze 900-an vannak, de ők nagyon aktívak – tette hozzá az üzletvezető. Amikor elkezdődött a Törzshely szavazás a vendégeink mondták minden nap, hogy szavaztak és hála nekik szép eredményt sikerült elérnünk, tette hozzá Bálint Borbála.  Végül a Marina Café&Bistro a szavazáson Somogy megyében a legjobbnak bizonyult község kategóriában. 

Forrás: N

é

A kávézóban a minőségi kávékülönlegességek mellett ínycsiklandó finomságokat is kínálnak. A desszertek egy részét helyben készítik, de egy cukrász is együtt dolgozik a Marina Café& Bistro fiatalos csapatával, aki gyönyörű és persze finom édességeket készít. 
– Egy olyan vendéglátóhelyet szerettünk volna létrehozni itt Balatonszemesen, amely egy kicsit hasonlít a fővárosi reggeliző helyekre, tükrözi a modern trendeket, de egyben ötvözi a balatoni hangulatot, tette hozzá Bálint Borbála. 

Az isteni flat white-ok és latték casino mokka világos pörkölésű kávéból készülnek és az italok között balatoni borok, italkülönlegességek és kézműves sör is megtalálható. - Természetesen az étlap és kávélap kialakításánál ügyelünk a helyi igényekre is, hiszen célunk az, hogy ideszokjanak a balatonszemesiek és a környéken élők is. Ezért is jelennek meg a térség ízei nálunk, hívta fel a figyelmet az üzletvezető. 
De különlegesség, hogy a környéken szinte egyedüliként a Marina Café&Bistroban kapható a manapság divatos poké bowl, amely egy hawaii ételkülönlegesség. A Törzshelyen nyertes vendéglátóhelyen a vegán mellett, füstölt kacsás, csirkés és lazacos változat is kérhető.

A kávézóban rendszeresen vannak zenés estek, amelyek közül is kiemelkednek a jazz estek. Koncerteket is terveznek a közeljövőben, így aztán mindenképpen érdemes lesz betérni a balatonszemesi Törzshelyre ezen a nyáron. 

A Marina Café&Bistro egy épületben található egy apartmanházzal a balatonszemesi kikötő szomszédságában, amely egy tengerjáró hajót formájára készült el. Már maga az épület is vonzza a tekinteteket, van aki Titanicnak hívja, de vannak olyan turisták is, akik megállnak és megcsodálják. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában