Városimázs

2022.04.25. 14:07

Több fesztivált szeretnének Marcali utcáira

Már nem a fagyijáról, hanem a fürdőjéről ismert Marcali. Ez is kiderült a többi között a lakosság bevonásával végzett városimázs-felmérésből.

Vigmond Erika

A Metropolitan Egyetem Turizmus és Marketing Intézetének keretein belül működő Turizmus Tehetségműhely hallgatói városmarketing-versenyre készülve Marcalit választották ahhoz, hogy feladatukat teljesítsék. A kutatási eredményeket a pécsi regionális döntőben mutatták be. 


A hallgatók által összeállított kérdőívet több mint háromszázan töltötték ki – köztük városlakók és vidéken élők is. Utóbbiak válaszaiból kiderült: 60 százalékban a városi fürdő miatt ismerik Marcali nevét. Ez azért is sokatmondó, mert egy húsz évvel ezelőtti felmérés szerint még a Kandler fagyizó szerepelt az első helyen. 


A marcaliak 72 százaléka adott hétnél magasabb pontot a tízes skálán. A tetszési index a családi kötődésen kívül, a csendes, parkos, rendezett város kategóriában volt a legmagasabb. 
Az emberek szerint elsősorban az egészségügyi ellátáson lenne mit javítani, másodsorban jóval több kulturális, szórakoztató program kellene, és szükség volna új látnivalók létrehozására is. A programokon belül több fesztivált szeretnének, melyeken – csaknem 60 százalékban – pop-, könnyűzenei előadók, tehetségkutatók fellépőinek koncertjeit hallgatnák leginkább. 


Az elemzések után a városmárka-építés középpontjába a marcali fürdő került a szálláshelyek fejlesztésével – még egy városi kemping létrehozása is felvetődött. E köré épült fel a zöldturizmus a borvidék bekapcsolásával, gyalogos és kerékpártúrákkal, valamint közösségépítő sportos programokkal, tematikus utcafesztiválokkal. A kitöltők között voltak, akik hajnalig tartó szórakozási lehetőségeket szeretnének. Mások kilátót képzelnének el a Marcali-háton, de zenebölcsődét is szívesen fogadnának a városban. A fesztiválok jellegét elsősorban a gasztronómiai vonalon határozták meg – benne például fagyi- és sörkóstolóval, de kutyafesztiválok megrendezését is felvetették az ötletelők. Jó pontot kapott a fürdő a különleges éjszakai fürdőzések bevezetéséért is. Volt már szerelmes fürdőzés, nőnapi éjszakai csobbanás. Legutóbb pedig koktélos tavaszváró hangulattal várták a vendégeket a fedett medencékbe. 
 


Fotó: V. E.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában