Falucsinosítók

2022.06.25. 09:39

Milliókat spórol a szemrevaló település a közmunkásokkal

Góz Lilla

Fotó: Kovács Tibor

Ha figyelmesen járunk, lépten-nyomon falucsinosító munkásba botlunk Gyugyon. Locsolókocsival járja például a falut az egyik közmunkás. Amint végez, már pattan is be a kistraktorba és indul tovább. 

Több órába telik, mire végigér a falun, minden muskátlit, petúniát és díszfát megöntöz. Nem messze tőle éppen kapáltak az asszonyok az önkormányzati kertben. Szépen cseperednek a palánták, s a fóliába is kerültek növények. A férfiak már május 28-ára tervezett búcsú helyszínét csinosították. Szeletelt téglával rakják ki a kapubejárót, amelyeket betonból készült virágtartókkal díszítenek. Összesen huszonkét közmunkás dolgozik a településen. 

 

– Közülük sokan szakképzettek, így nem kell kőművest, lakatost vagy festőt hívnunk, számos munkaterületen helyt állnak a helyi közmunkások – mondta el Jelenka György. A falunak tízmillió forint megtakarítást jelent a közmunkaprogram, amely egy kis település életében nagyon sokat számít. Jelenka György azt mondta, az egyik legnagyobb elismerést egy tájépítésztől kapta nemrégiben, aki szerint Gyugyon minden fa, bokor, oszlop a helyén van. 

Fotó: Kovács T.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában