Nyári napközi

2022.07.05. 09:00

Foci és gyöngyfűzés a tananyag júliusra

Öt héten át várják a gyerekeket a toponári nyári napközibe. Hétfőtől naponta több mint száz iskolás tölti itt a szünidejét.

Góz Lilla

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Hamar átestek az ismerkedésen a fiúk a nyári napközi első napján, hétfőn ­déle­l­őttre már össze is állt a csapat és a bójákkal kijelölt kapukba záporoztak a gólok. – Tavaly nyáron is napközis voltam, s nagyon jól éreztem magam – mondta két gólpassz között Bikali Martin, aki a Kinizsi-iskola negyedik osztályába fog járni ősszel. Elmondta: édesanyja a kistestvérét gondozza otthon, édesapja pedig dolgozik, ezért döntöttek a nyári napközi mellett. Lesz persze később családi nyaralás is, a horvát tengerpartot célozzák meg. 

– Nekem a jövő héten kimarad egy hét, mert megyek táborba, de utána augusztusig jövök – mondta el Bogdán Leila, akinek a legjobban a kézműves-foglalkozások tetszenek. Tavaly papírpénztárcát készített, gyöngyöt fűzött, fonalból karkötőt csinált. 

Forrás: Lang R.


Bánhegyi Tímea, a Kisfaludy-iskola pedagógusa elmondta, az első napon hetvenegy gyermekkel indultak, akik elsőtől hetedik osztályos korosztályból kerültek ki. – Busszal szedjük össze két kaposvári megállónál a gyerekeket, és reggel héttől már itt vagyunk Toponáron. Délután négy órakor indul vissza a járat – tette hozzá a pedagógus. Kiemelte, a gyerekek háromszori étkezést kapnak, s kézműves- és sportfoglalkozásokat szerveznek nekik öt héten keresztül. 

Forrás: Lang R.

– Megtanulnak agyagozni, a Fehér Holló lovagrend tagjai pedig középkori bemutatóval készülnek a gyerekeknek. Egy nap pedig az egészséges életmód jegyében fog zajlani – mondta el a tábor egyik vezetője. Megjegyezte, a gyerekek fele 1-2 hetet tölt a napköziben, de sokan mind az öt hétre maradnak. Legtöbbször a szülők dolgoznak, nincsenek nagyszülők, vagy nagyon messze laknak, így nem tudják otthon megoldani a kicsik felügyeletét. 

Forrás: Lang R.


Szabóné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató elmondta, június közepétől mostanáig a kaposvári iskolákban vigyáztak a gyerekre. 
 

Napközi nyáron 

Július negyedikétől indult a nyári napközi Toponáron. 1987 óta minden nyáron megszervezik, kézműves és sportprogramokkal készülnek az átlagosan napi 110–125 gyereknek. A 11 állami fenntartású kaposvári iskola mellett a gyakorló, valamint a katolikus és református iskola diákjai is mehetnek a napközibe, amely augusztus 5-én zárja be kapuit. A hátrányos helyzetű gyerekeknek ingyenes az étkezés. 

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában