Gólyahozta gólya

2022.08.11. 20:00

Sok a fióka, az élelem viszont kevés

Az átlagosnál több fiókát költöttek az idén a fehér gólyák – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Góz Lilla

Időközi számításaik szerint a már rendelkezésre álló 300 fészekadat alapján az átlagos fiókaszám idén 2,54. Ez az érték az elmúlt 30 év átlagát tekintve 2,35 volt, a mostani az átlagosnál jobb költési eredményt mutat a hazai fehér gólya-állományban. 

A tájékoztatás szerint ennek egyik oka, hogy a fehér gólya rendkívül jól alkalmazkodik a költési időszakban jelentős részben száraz élőhelyekhez, ahol tápláléka alapvetően rovarokból, sáskákból áll. Felhívják a figyelmet, hogy vödörből ne itassák az emberek a fészek alatt vagy ezek közelében a gólyákat, illetve hogy ne etessék őket. A fehér gólya fokozottan védett, ezért a sérült, legyengült példányról, a fészekben magukra maradt röpképtelen fiókákról a területileg illetékes nemzeti park őrszolgálatát lehet értesíteni. 

Molnár Marcell, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kaposvári csoportjának vezetője elmondta: Somogyba évek óta 250-300 pár érkezik vissza tavasszal. A szárazság miatt a kirepülés előtt álló gólyák jelenleg kiéhezettek, kevesebb táplálékot találnak a szülők nekik.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában