Jótékony alkotótábor

2022.09.11. 08:00

Kihívás elé állította az alkotókat a kórház

Amatőr művészek alkottak látványos festményeket abban a siófoki művésztáborban, ahol évről évre tucatnyi lelkes festő gyűlik össze a közös festegetések öröme mellett nemes céllal, hiszen ahogy az elmúlt években, úgy ezúttal is a székesfehérvári Szent György Kórház számára készítettek festményeket.

K. T.

Az alkotótábor tematikáját a gyógyintézmény kérésének megfelelően igazították. Mivel a kórház régi, ikonikus épületei közül több is bontásra vár, ezért archív fotók alapján ezeket a szebb időket is megélt kórházi szárnyakat vetették vászonra a résztvevők mindamellett, hogy az örömfestés sem maradhatott el. 

Horváth Péter, a tábor vezetője elmondta, hogy a Szent György Kórház komoly kihívás elé állította őket, de végül mind a 14 résztvevő megtalálta a megfelelő ötletet, nézetet, amellyel megörökítette a régi építményeket. A főszervező arról is beszélt, hogy míg tavaly a tábor másik tematikáját a világ nagyvárosainak jellegzetes utcaképei adták, addig idén határokon belül maradtak, és a koronázóváros jellegzetes műemlékeit, épületeit festették meg, ki-ki a maga sajátos stílusában. Horváth Péter szerint fontos, hogy a szabadfestés helyett az alkotótáboroknak legyen irányított témája, hiszen ez gondolkodásra készteti a művészeket. 

Obornik András kaposvári festő személyében a tábornak ezúttal is volt somogyi résztvevője, aki a tőle megszokott termékenységgel alkotott a siófoki művésztáborban. K. T. 
 

Obornik András képviselte Somogy megyét a táborban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában