Alkotótábor

2022.08.03. 10:30

Vászonra festik a falu szépségeit a csokonyai táborozók

Marosi Gábor, [email protected]

Alkotótáborrá alakult a mezőcsokonyai általános iskola ezen a héten. A településen idén is megszervezték azt a művésztábort, amelyet évtizedekkel ezelőtt még Kertész Sándor, Székely Bertalan-díjas festőművész indított el. A falut tíz alkotó járja ezekben a napokban, hogy felfedezzék a település szépségeit és értékeit.

A kaposvári Károlyné Duics Györgyit a temető melletti halastó ihlette meg. Pasztell képén egy vízbe dőlt hatalmas fa látható. Az amatőr művész ottjártunkkor, kedden délelőtt fejezte be az alkotást. Érdeklődésünkre elmondta, régóta vesz részt azt alkotótáborban, de minden évben felfedez valami újdonságot a faluban. Hozzátette, ezen a héten még szeretné megörökíteni a református templom tornyát is.

Solymos Luca - más fiatalokkal együtt - először vesz részt az alkotótáborban. Lapunknak elmondta, egyelőre csak megfigyeli hogyan alkotnak a tapasztaltabb művészek, de a hét végéig biztosan készít majd egy képet. A kaposvári fiatalt is a református templom ihlette meg. A falu ékességét akrill technikával szeretné megörökíteni. Solymos Luca kiemelte, építőművészként folytatja majd a tanulmányait, ennek pedig az egyhetes tábor kiváló alapja lehet.

A művészek egy része a szabadban alkotott, néhányan azonban az iskola aulájában ragadtak ecsetet. Bene Rita is a hűs épületben dolgozott legújabb képén. Érdeklődésünkre elmondta, gyógymasszőrként tölti a hétköznapjait, ezért szereti megragadni a hasonló lehetőségeket és csak a hobbijának élni. Az amatőr művész már harmadszorra vesz részt a mezőcsokonyai táborban. Az egy hét alatt több tájképet szeretne készíteni, de várhatóan néhány csendélet is a vászonra kerül majd.

Obornik András is régi résztvevője a tábornak. Lapunknak elmondta, nagyon jó a társaság, a legtöbben úgy gondolkodnak, mint ő, ezért mindenkivel könnyedén megtalálja a közös hangot. Hozzátette, több korábban készült alkotását is magával hozta, hogy társaival részletesen kielemezhessék a képeket.

Kurucz Miklós, a tábor művészeti vezetője kérdésünkre elmondta, minden évben arra ösztönzi a résztvevőket, hogy járják körbe a települést, ismerjék meg a falut és ne „hozott” képek alapján készítsék el alkotásaikat. A Mezőcsokonyán készült képekből csütörtökön kiállítás nyílik az iskolában, pénteken pedig nyílt napot szerveznek a helyieknek. 

A művészek a korábbi évekhez hasonlóan egy-egy képet odaajándékoznak majd a falunak. Ballér Péter a település polgármestere elmondta, hálásak az alkotóknak, mert a képekre később licitálni is lehet, a bevételt pedig jótékony célra fordíthatják.
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában