Fogorvosi vizsgálat

2022.09.17. 17:05

Sokat rontott a gyerekfogakon a koronavírus

Elkezdődtek az iskolafogászati szűrések. A koronavírus-járvány miatt az elmúlt másfél évben a gyerekek nem vehettek részt vizsgálaton, ezért most különösen fontos, hogy a szakemberek ellenőrizzék a diákok fogsorát. A tapasztalatok szerint a fiatalok foga sokat romlott két év alatt.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Róbert

– Nyisd ki nagyobbra a szád! Előre majd két koronát csinálni kell – mondta kedden a kaposvári fogorvos az egyik diáknak, aki osztálytársaival együtt érkezett a szűrésre. A hetedikes Halász Mátyásról kiderült: jók a fogai, igyekszik rendben tartani, azonban egy baleset miatt két első foga félbetört, ezért azokat pótolni kell majd. 
Osztálytársa, Herczeg Fruzsina is azoknak a fiataloknak a táborát növeli, akik odafigyelnek a szájápolásra és rendszeresen, naponta több alkalommal is mosnak fogat. A Toldi-iskola diákja lapunknak elmondta, igyekszik kerülni a cukros ételeket, édességéket, ehelyett megpróbál minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, hogy szépek és egészségesek legyenek a fogai. 
Katona Enikő gyermekfogorvos szerint nem mindenki ennyire tudatos és előrelátó. Az elmúlt majdnem két évben nagyon sokat romlott a diákok fogsora. Jellemzőek a fog­ínygyulladások, de a szájbetegségek száma is emelkedett. – Sajnos meglátszik a fogaikon, hogy az elmúlt több mint másfél évben nem az iskolában, hanem otthon étkeztek – mondta lapunknak a fogorvos. – A zöldség, a gyümölcs, a főzelék visszaszorult, az édességben viszont nem mindenki ismert mértéket odahaza. Ha nem volt otthon főtt étel, akkor csokoládéval helyettesítették. Ez nagyon sok esetben meglátszik a fogakon – mondta Katona Enikő
A fogorvos kiemelte, az idősebb gyerekeknél jelenleg nem tart ott a szájápolás, ahol kellene, pedig nagyon sok üzletben egy fél polcsoron található fogkefe és fogkrém. – Sajnos a szájápolási termékek ára is nagyon megnőtt. Ha egy fogkefe 200, a fogkrém pedig legfeljebb 400 forintba kerülne, akkor vélhetően sokkal többen vennék meg – hangsúlyozta Katona Enikő
 

Fotós: Lang Róbert

Egyszerre csak egy osztály jöhet 


Katona Enikő rendelőjében a szigorú szabályozások miatt tavaly csak egyszer tudták megvizsgálni a diákok fogsorát. Az idei évre még nem kaptak leírást arról, hogyan járjanak el az iskolai szűréseken, ezért a tavalyi dokumentum alapján dolgoznak. A rendelőben fertőtlenítenek, a váróterembe pedig egyszerre egy osztályt engednek csak be, őket is kizárólag maszkban. Az iskolák többsége ettől a héttől kezdett el járni iskolafogászhoz, azt azonban nem lehet tudni, hogy meddig mehetnek majd a gyerekek vizsgálatokra. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola főigazgatója lapunknak elmondta, hétfőn még alig volt igazolt koronavírusos diák és tanár a hozzájuk tartozó iskolákban, keddre azonban jelentősen megnőtt a betegek száma. A fertőzöttek otthon vannak és gyógyulnak, a kontaktszemélyek viszont járnak iskolába, de az arcukat és a szájukat maszkkal el kell takarniuk – tette hozzá a főigazgató. 
 

Címkék#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában