2023.06.25. 07:00
Egy oroszdolgozat előtt kötött szóbeli szerződést az Istennel
Aki ismeri Rumszauer Miklós atyát, az azt is tudja, az egyházmegye palettája szürkébb lenne nélküle. Fő hivatása a lelkek pasztorálása, de egy pszichológus, egy idegenvezető, egy jogászprofesszor, egy művészettörténész, egy designőr, egy előadóművész egy színház- és zenekritikus s vagy három népművelő is elveszett benne. Illetve dehogy veszett el, így együtt, teljes „színskálával” felvértezve vesz részt a szellemi harcban, hogy mentse a lelkeket.
A Kaposvári egyházmegye elsőként felszentelt papja, akinek 30 évvel ezelőtti szentelése majdnem érvénytelen lett, de a főpapi kézrátételre még sikerült időben figyelmeztetni a szertartást végző Balás Béla megyés püspököt. Rumos atyát, a kaposvári Szent Margit–Szent József-templom plébánosát, a püspökség bírósági helynökét az évforduló kapcsán kérdeztem arról, értelmiségi családba születvén, kiskamaszként mit gondolt a rá váró útról.
– Koncz Zsuzsa örökzöldje motoszkál a fejemben: „Bárhogy lesz, úgy lesz / A jövőt nem sejthetem / A sors ezer rejtelem / Ahogy lesz, úgy lesz!” Akkor is hittem, hogy Istennek, akinek képmására teremttettem, vannak tervei velem. Vezetését, impulzusait azonban észre kell venni, s ha ezt teszem, engem is komolyan vesz az Úr. Ha nem simulok bele Istenbe, lehet, hogy látványos és sikeres élet vár rám, de nem valószínű, hogy boldog is.
Szülein kívül kiváló pedagógusegyéniségeket adott neki az Úr. Néhány éve elsős osztályfőnöke kereste meg a József-templomban, hogy tudtára adja: „sokat hallottam rólad, s tudod, nagyon büszke vagyok rád”.
– Megrázott ez a mondat, és újra eszembe ötlöttek azok a tanáraim, akiknek sok mindent köszönhetek. Köztük Gábor Erzsike néni, magyar–történelem szakos tanárnőm, aki megszerettette velem az irodalmat, az olvasást. Egyszer azt mondta: ő az én helyemben a kislexikont olvasná… Hát, nem ezt szokták a 10 éves diákok… Faltam a jobbnál jobb könyveket. Mautner Zsuzsi néni földrajzot tanított, Zákányi Zsoló bácsi a zenére nyitotta fel a szememet, a Munkácsy-gimiben osztályfőnökömre, Ruisz Csöpi nénire nézhettem fel, meg Zetz tanár úr bámulatos tudására. Szörényi Vali néni volt a rajztanárom, és egészen különös stílust képviselt óráin, a művészettörténeti rajongásom innen ered.
Nagy formátumú papi egyéniségekkel is összehozta a sors; én még emlékszem arra az időszakra, amikor Pázmány atyához bekukkantott a Szent Imre-templomba, „rigóként”, katonaruhában. Legendás volt a kapcsolata Péteri plébános atyával is, akit köztudottan nehezen lehetett megközelíteni.
– Kamaszkoromban Varga Zsolt atya volt a káplán a belvárosi nagytemplomban, és ifjúságpasztorációs munkát végzett, olyannyira, hogy az általa 45 éve alapított kiscsoport máig megvan. Ez az „ősközösség”, amiből kinőtt a Szent Imré-s gitáros csoport – emlékezett. – Lelkigyakorlatra, táborba hívott bennünket, túrát szervezett, s ha egy pap munkássága ily sok évtizeden át megmarad, az örökre beírta nevét az egyháztörténetbe.
Ügyvédbojtárként, idegenvezetői tapasztalatokkal a háta mögött mondott igent Istennek. Döntését 14 év harc bizonyítja.
– Féléves témazáró oroszdolgozatra készültem 6. osztályosként, és mindenáron ötöst szerettem volna kapni. Ha segítesz ebben – kérleltem Istent –, akkor pap leszek. Jézussal kötöttem egy szóbeli szerződést, aki várt, míg érett fejjel meghozom a döntést. „Rigóként” kaptam egy remek főnököt – szerintem tévedésből lett csak katonatiszt –, aki hosszú „eltávokat” engedélyezett. Nagyhéten leköltöztem egy papbarátomhoz a Pécsi egyházmegyébe, hogy segítsen imádkozni. Eszméletlen küzdelem volt. 1988-ban működött még az Állami Egyházügyi Hivatal, amely szisztematikusan nyírta ki a tehetséges ifjú papokat, mégpedig úgy, hogy zsákfalvakba küldette őket. Az maradt alternatívaként, hogy vállalom a teljes kiszolgáltatottságot vagy megyek az ügyvédi munkaközösségbe. Letérdeltem az oltár elé, és kértem Istent, hogy bibliai igével válaszoljon. „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint” – érkezett az üzenet, mellyel eldőlt a sorsom.
Bekopogtatott Németh Józsefnéhez, Gizi nénihez is, akivel naponta találkozott a miséken, s bejelentette: ritkábban látja majd, mert elmegy kispapnak. „Tudom, én 10 éve minden nap 3 teljes rózsafüzért ajánlottam fel a hivatásáért” – árulta el a kispapjelöltnek, aki nem sejtette, várja majd az örök város is…
– Hogy mi zajlott a színfalak mögött, nem tudom. Szendi József veszprémi püspök egyik délután magához rendelt a püspökkari konferencia székházába, ahol dörgedelmes hangjával közölte: „Édes fiam, püspöktársaimmal eldöntöttük, hogy mész Rómába.”
Boldog-boldogtalant nem küldenek Rómába – vetettem közbe. – Az egyháznak is szüksége van olyan személyekre, akik megfelelnek az oktatási hálózat akkreditációs kritériumainak, s mondjuk taníthatnak teológián. Kánonjogi szakdiplomával fejeztem be az egyetemet.
Rumszauer atyát, hazatérvén Rómából, titkárként maga mellé vette Balás püspök. Akire tépelődő személyiségként emlékezik. Amikor 70 éves lett, az egyházmegye papságát meghívta Taizébe, így még több emberi vonásával szembesülhettek, hihetetlen humorával, szarkazmusával, pikírt mondataival feldobta a papi társaságot. Miklós atya máig őrzi bibliájában azt az igekártyát, amit az első évben kapott tőle, s amire ezt írta: „Miklós, a mai misémet érted ajánlom, Isten áldjon! Beton atya.”
Amikor a főpásztort Miklós atya hollétéről kérdezték, azt felelte: keressék az éterben. Rátapintott „gyengéjére”, ami nem más, mint az utazás. Mivel az egyházmegye bírósági helynöke nemcsak a híveket pasztorálja, s lelkigyakorlatokat tart szerte az országban, hanem házasságrendezéssel is foglalkozik. Szabadidejében hódolhat szenvedélyének: az utazásnak, a síelésnek, a művészet szerelmeseként pedig kedvére szervezhet különféle kulturális eseményeket. A Szent Margit-templom az „egyházmegye cukrászdája”, ahogy Beton atya fogalmazott. Több „kukta” is tüsténkedik a „főcukrász” körül. A Sárközi házaspárban, Vörös Klárában, Pusztainé Takács Erika vezető hittanárban és a „mindenes” Kovács Gézában is kiváló munkatársakra lelt.
– Kedves megjegyzése volt ez a püspök atyának, hiszen az ember a cukrászdába a kuriózumokért megy. Tejet, kenyeret másutt vásárol. Cukrászdába betérni nem kötelező, de jó, ha van. A kultúra hozzátartozik a Szent Margit-templom imázsához, s ugyan az egyháznak a lelkek üdvének szolgálata és a szentségkiszolgáltatás a fő feladata, nem a kultúraközvetítés, de jól kiegészítik egymást. Csaknem másfél évtizede kezdődtek el a koncertmisék és a kiállítások Kaposvár ikonikus templomában.
Olykor a plébánián találkozik Európa, gyakori a német, az angol és az olasz nyelvterületről érkező hívő is. Miklós atya ugyanis különös „szimbiózisban” él a Szentlélekkel. Érzi ugyan az ellenoldal ármánykodását, de aki felzárkózik Jézushoz, és vele tervezi az életét, már győzelemről beszélhet, Isten pedig szünet és fogyatkozás nélküli teljes örömre hív. A plébános ezt az örömöt találja meg Međugorjében is, a kegyelem oázisában, melyhez a Mária-jelenések óta vonzódik.
Rumos atya soha nem rejtette véka alá politikai meggyőződését. A templomban sem. S hogy feladata-e az egyháznak politizálni?
– Elsődlegesen nem, de most olyan világot élünk, amikor az égvilágon minden politika. Miért ne élhetnék én is a szólásszabadságommal, szemléletformáló, véleményalkotó jogommal? – kérdezett vissza.
A szolgálat ajándék gyümölcsei
Rumszauer Miklós atyát arról is kérdeztem, volt-e 30 éves papsága alatt olyan periódus, amikor azt mondta a hivatására: Uram, nem ilyen lovat akartam. Azt felelte, ha volt is, akkor is rövid ideig tartott, és hálás azért, hogy elkerülte a kiégés. S hogy mire a legbüszkébb egy pap? A hívei szeretetére, bizalmára, azokra a gyümölcsökre, amelyek folyamatosan, ajándékként teremnek e sűrű szolgálat során.
