Múzeumok éjszakája

2023.06.25. 11:30

Különleges éjszaka szerelmi mágiával és tűzugrásssal

Négy helyszínen várta az érdeklődőket szombaton a Rippl-Rónai Múzeum Kaposváron. A Múzeumok éjszakája részeként a desedai látogatóközpontnál bábelőadást láthattak, virágkoszorút fonhattak és nép hangszereket is készíthettek. A szennai skanzenben pedig a Somogy Zenekar táncháza után a tűzugrás sem maradhatott el.

Góz Lilla

– A lisztkukacokat vízbe kell tenni, hogy már ne éljenek és utána lehet csak a madaraknak adni, nagyon szeretem őket, a kedvencem a fekete harkály – mutatta Szentpáli András, aki csipesszel etetett egy rigót, egy fecskét és egy verebet a Magyar Madártani Egyesület standjánál. Azt is elárulták neki, hogy a madarak megőrzésen vannak és korábban kiestek fészkükből és úgy tudják felnevelni a kicsiket, ha kétóránként etetik.

 

Mellette nádi duda és bambuszból szitakötő készült Kercsó József és felesége irányításával. – Volt olyan negyedikes gyerek, akit az édesapja szerint a fagyin és a számítógépen kívül semmi sem érdekel, aztán egy óra múlva azt kérdezte mit készíthet még – mondta el a népi hangszerkészítő. A lányokat inkább a mezei virágokból vagy levendulából készült koszorúk vonzották. – Kislányom tündérfonatot kapott és náddudát készített, én pedig a virágokból, gyógynövényekből talizmánt – mondta el Katona Anna


A tűzshow előtt a varázslás volt főszerepben. – Cetlikre írhatták fel ki mire vágyik vagy mitől szeretne megszabadulni, amelyet elégettek a tűzben, aminek Szent Iván éjjelén mágikus hatást tulajdonítottak, a fénynek a sötétség feletti győzelmét ünnepelték – mondta el Nemesné Sovány Kriszta, a desedai látogatóközpont kiállítóhelyi koordinátora. Az érdeklődők a Desedán hajózhattak, lepkét vizsgálhattak, bábelőadást is nézhettek, frissen sütött lángos és kürtöskalács csillapíthatta étvágyukat. A Desedán kívül további három kaposvári helyszínen várták az érdeklődőket. – A Rippl Rónai villában tárlatvezetés, az Anker házban a vadászati és az Afrika világa kiállításon lézerlövészet, a Fő utcai központi épületünkben Rippl-Rónai Ödön és a néprajzi látványraktár háromezer különleges tárgyát nézhették meg az érdeklődők – mondta el Ábrahám Levente, a Rippl-Rónai Múzeum igazgatója. Hozzátette: két új vitrinjükben urnákat mutattak be, amelyekbe a hamvakat helyezték.  

 

Tűzugrás és kripta nyitás


A szennai skanzenben a Bab Társulat óriásbábos produkciójával kezdődtek a Múzeumok éjszakája programok, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei mutatták be a Variációk egy rablásra című összművészeti műfajmámort. Az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy régen Szent Iván éjjelén milyen szerelmi varázslásokat végeztek. A Fluffy Melange akusztikus koncertje után táncház következett a Somogy Zenekarral és kicsik, nagyok egyaránt át tudták ugrani a tüzet. Balatonlellén a régi temetőbe is ellátogattak az érdeklődők. A városi művelődési ház szervezésében a Szalay család kriptáját kinyitották és a résztvevők megnézhették belülről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában