Őrtüzek

Nemzeti ünnepünkön őrtüzek gyúltak a határon túli magyarlakta területeken, hogy emlékeztessenek a közös múltra, s hogy üzenjenek: mi, magyarok, éljünk bárhol a világon – még ha más is a sorsunk és a küldetésünk –, közösek a gyökereink. Szent István ünnepe kiragyogott a hétköznapokból, és erőt adott. Míg idehaza az atlétikai világbajnokság kapcsán „diplomáciai nagyüzem” helyszíne is volt a főváros, lélekben az őrtüzek „őrállói” is itt voltak velünk. Dalaik, zenéjük, fohászuk határokon túlról is áthallott – ide, az anyaországba. Emiatt is jó magyarnak lennünk. 
John Simoneau, az amerikai származású missziós pap egy ideje hazánkban él, néhány esztendeje Kaposváron. Augusztus közepétől a Szent Imre-templomban szolgál, s a Szent István-napi misét úgy kezdte: mi, magyarok. Merthogy a közelmúltban ő is magyar lett, megszerezve az állampolgárságot. Karakteres szókimondása a misén is érzéklehető volt; kvázi házi feladatnak adta: gondolkodjunk azon, hogy mitől vagyunk magyarok. A Himnuszunktól? A zászlónktól? Nem, ennél jóval több miatt. Ha nem találjuk meg kérdésére a választ, érdemes még mélyebbre nyúlni gondolataink között. 
Bámultam e tört magyarsággal beszélő remek elmét, aki elérzékenyülve beszélt hazánkról, népünkről; jóllehet: azt is megjegyezte, valaki felhívta, hol van éppen, s mondta, hogy Magyarországon, és itt is marad. Erre az illető: de hisz onnan mindenki menekül… Ezek szerint rosszul tudja. Magyarország imázsa erősödik, és szerencsére szép számmal akadnak hazánkban, akik nemcsak István királyunk ünnepén, egész évben vallják: magyarnak lenni büszke gyönyörűség. Már János atya is…