Katonák a bazilikában

2023.09.17. 15:57

Andocsra zarándokolva erősítették hitüket a katonák

Huszonhetedik alkalommal szervezte meg a családi nappal egybekötött Nemzeti Katonai Zarándoklatát a HM Katolikus Tábori Püspökség, a Somogy vármegyei Andocson, szeptember 16-án.

A hagyományokhoz hűen kora reggel egy közel 15 kilométeres gyalogmenettel indult. A zarándokokat – akiket Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Lelkészi Kar vezetője kalauzolt – Andocson a Szent Ferenc téren lévő Nagyboldogasszony-bazilikánál, Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök fogadta. Közben a bazilika melletti parkban már álltak az ugrálóvárak, és készültek a szebbnél szebb arcfestések is. A bazilikában Bozó Tibor altábornagy köszöntötte a megjelenteket. Mint kiemelte: az idei zarándoklat jelmondata: „Pax et bonum, azaz Béke és jóság.”

– Ez nem csak zarándoklat, hanem családi nap is. A család egy nagyon fontos alapegység, amely harmóniája elvezet minket oda, hogy alázatosan tudjunk szolgálni, fogalmazott. 

Forrás: honvedelem.hu

Az ünnepi gondolatok után Berta Tibor dandártábornok szentmisét tartott, melyen kitért a zarándoklat fontosságára. – A zarándoklás jelentése, hogy újra meg újra meg kell tanulni a hitünket. Nagy szellemi és lelki erőfeszítéssel ismét neki kell veselkedni, hogy egyre jobban megismerjük a mi hitünk logikus igazságait. Azért logikusak, mert az isteni kinyilatkoztatás az alapjuk. Hozzátette: egy-egy zarándoklás folyamán még jobban meg kell ismernünk Jézus Krisztust.

Takács Tamás ezredes érdeklődésünkre elmondta: egy zarándokmenet soha nem azt adja, amit várunk tőle, hanem azt, amire szükségünk van. – Régen úgy tanítottak minket, hogy ami nem megy bele a fejbe, az belemegy a lábba. Ennek van egy vallásosabb vonzata is, amikor az ember megy a láb viszi, aztán amikor a láb fárad, akkor a szív hajtja és végül a hit viszi el a céljához – fejtette ki.

A családi napon a kicsiket és nagyokat különböző, színes programok várták. Volt légvár, arcfestés, lézerharc, csocsó és még különböző népi fajátékokkal is megismerkedhettek és játszhattak a gyerekek. A Nemzeti Katonai Zarándoklat és Családi Nap Vincze Lilla felemelő koncertjével és hálaadó imádsággal zárult.

Forrás: Honvédelem.hu 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában