2023.10.11. 09:03
Korhatáros lehet az energiaital
Hazánkban a mentőszolgálat évente átlagosan legalább száz esetben lát el 18 év alatti gyereket túlzott energiaital-fogyasztás miatt, és ez a szám jól mutatja a fiatalokra jelentett egészségügyi kockázatot. Az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja a kormánypárti frakció több képviselője.
Fotó: Zantleitner Ingrid
Egyre terjed a divat, sok kamaszt látni reggelente iskolába menet az egyik kezükben cigivel, a másikban energiaitalos dobozzal. A legtöbb somogyi iskolában azonban igyekeznek visszaszorítani az energiaital-fogyasztást.
– Nálunk működik iskolai büfé, és van italautomata is, de egyik helyről sem tudnak energiaitalt beszerezni a tanulók – mondta Princz Zoltán, a kaposvári Móricz Zsigmond mezőgazdasági technikum igazgatója. – Az sem jellemző, hogy boltból hoznák be az iskolába, mert a pedagógusok felhívják a figyelmet a veszélyeire. Nem tartom szerencsésnek, hogy a fiatalok energiaitalt fogyasszanak, főként nagyobb mennyiségben.
Jó kezdeményezésnek tartja az energiaital korhatárossá tételét Vass Bence, kaposvári dietetikus és sportedző. Arra hívta fel a figyelmet, hogy újabban az energiaitalokat literes-másfél literes flakonokban árusítják, ez növeli a kockázatot.
– Az energiaitalokról tudjuk, hogyan nagyon magas koffeintartalmúak, ebből két deci nagyjából egy erős feketekávénak felel meg – magyarázta a dietetikus. – Ennek megfelelően ha valaki megiszik belőle egy literrel, vagy ugyan kevesebbet, de sűrűn fogyaszt, akkor alaposan megnöveli a koffeinbevitelét. Napi szinten ez káros lehet. A koffeinbevitel mértékét testsúly alapján szoktuk javasolni, ebből eredően egy kisebb testtömegű gyermeknek még egyetlen feketekávé-mennyiségű koffein is túlzott adag lehet, hát még ha nagy mennyiséget fogyaszt belőle.
A sok energiaital veszélye Vass Bence szerint az, hogy szívproblémákat okozhat, mert ilyenkor megemelkedik a pulzusszám, ami rosszabb esetben szívritmuszavarhoz vagy akár szívbetegség kialakulásához vezethet. Az egészségügyben naponta tapasztalják a túlzott energiaital-fogyasztás okozta problémákat. Ez annak a következménye is lehet, hogy sokan energiaitallal kezdik a napjukat, sőt sokan mellé még kávéznak is, ami fokozott kockázatot jelent, állítja a szakértő.
Tragédiákat okoz a túl sok energiaital
Ez idei nyár sem múlt el tragédia nélkül: júliusban a jászvásári diáktáborban meghalt egy tizenhét éves fiú. A tinédzser azután kapott szívrohamot, hogy rövid időn belül megivott négy energiaitalt és elszívott két doboz cigarettát. A diákszállón lett rosszul és elvesztette az eszméletét. A kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni, egy órán keresztül küzdöttek az életéért, de nem jártak sikerrel.
A dobozok felirata szerint egy milliliter energiaitalban általában 0,34 milligramm koffein van. A tanulmányok szerint egy egészséges felnőtt számára napi 400 milligramm koffein fogyasztása számít biztonságosnak. Ha ennél többet viszünk be a szervezetünkbe, máris mellékhatásokra számíthatunk. Ez körülbelül egy-két doboz energiaitalt jelent naponta. Ezért az orvosok arra intenek, hogy fogyasztását még a felnőttek esetében is korlátozzák legföljebb heti egy-két alkalomra.