A tűz kipróbálja az anyagot, akár a Szentlélek tüze a mi életünket

Belvárosi polgári ház napfényes nappalijában beszélgetünk. Könyvespolcok, kisebb-nagyobb tűzzománcok, pasztellképek teszik még otthonosabbá a beimádkozott hajlékot. A képek legtöbbje szakrális témájú. Szemem sokáig időz a modern korpuszon, tovább nyomatékosítva a harmadik évezred emberében is: Jézus kereszthalála által lett életünk alfája és ómegája. Odébb az evangélisták attribútumai, Gershwin Kék rapszódiája és Bartók Kékszakállúja zománcba égetve, a Szent Korona zománcképei külön-külön, de Szíriát oszlopaira is rávetül a tekintet, s míg állok előtte, Várkonyi Nándor azonos című kötetének regényes, ám igencsak mai látomása elevenedik meg előttem. A víz- és tűzözön s más katasztrófák elől menekülő és kultúrát mentő emberiség képsora… A fölötte lévő, s a 2000 éves Pécsnek emléket állító alkotása, a Kőbe zárt évezred is megigéz, mint ahogy bármelyik Hidasi alkotás. Az iparművész lakása akár kamarakiállításnak is beillik, és akkor még nem vettük szemügyre a másik szoba szintén lenyűgöző kollekcióját, ahol háromdimenziós művek ölelkeznek a síkfelületeken megjelenő látvánnyal. 
A konyha – ha kell –, műhelyként funkcionál 
Az ablak melletti sarokban áll az égetőkemence, melyben végleges színét-patináját nyeri el a zománc. A 80. születésnapjára készülő Hidasi Ágnes folyamatos tűzpróbában él, nem véletlenül idéz most is, és több, kiállításra invitáló meghívóján Pál apostol korinthusiaknak írt első leveléből: „És, hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg.” 
A művésznő tanult szakmájával párhuzamosan, azt kiegészítve megismert és megszeretett egy olyan világot, amely különös gazdagsággal ajándékozza meg, de nemcsak őt, hanem a közönségét is, hiszen számos önálló és csoportos kiállításon láthattuk képeit szerte az országban. Ez pedig a grafika, a pasztell, de különösképpen a tűzzománc, amelynek mívességére, erejére, a benne rejlő lehetőségre Sisa József, a két éve elhunyt ötvös-iparművész, illetve kedves főiskolai munkatársa, H. Barakonyi Klára képzőművész irányította a figyelmét. A teremtő együttmunkálkodást a kecskeméti, a pellérdi, a bicsérdi és a naszvadi művésztelepeknek a légköre, a témajavaslatok, ha úgy tetszik a mottók sora, az egyre bravúrosabb és merészebb formai megjelenés tette lehetővé, ám a művész azért teremtetett, hogy szárnyaljon, és új színt képviselve írja-égesse be magát a kortárs képzőművészetbe. Ágnes nem véletlenül jegyezte meg egyik beszélgetésünk során: „A tűz ugyanúgy kipróbálja az anyagot, mint ahogy a Szentlélek tüze a mi életünket, és egyáltalán nem mindegy, hogy mivé égünk ki.” 
Az Ige szavával vizsgálnak minden hatást 
Férjével, Marton Ákossal, egykori megyei főépítésszel hosszú idők óta a hit szűrőjén keresztül, az Ige szavával vizsgálnak minden hatást, minden helyzetet, és nemcsak beszélnek arról, hogy erővel kapaszkodnak az Úr köpönyegébe, hanem élik és hirdetik is az örömhírt. Hogy miként? 
Baptista istentiszteletre járnak, ahol „igei szolgálata” is van a férjnek, de szervezetten is imádkoznak a gyülekezeti tagokért. Látogatják a Magyar Pünkösdi Egyház vótapusztai szeretetotthonát is, de a zselickislaki katolikus idősotthonban is van egy lelki társuk, akivel rendszeresen beszélgetnek a Szentírásról. 
– Katolikusnak kereszteltek, de én pünkösdiként érzem jól magam – vallja Ágnes. – Középiskolásként távolodtam el a hittől, ami Ákoson keresztül jött vissza az életembe. Ugyan különbözőek vagyunk, más a természetünk, de hosszú évtizedek óta együtt vagyunk, s a közös hit, a megélt istenélmények tovább gazdagították kapcsolatunkat. Ő hívő családból érkezett, az én édesapám istentagadó volt, nagymamám íratott be hittanra. Végül a pünkösdi gyülekezetben találtam meg, amit mindig kerestem, akkor nyílt ki előttem a bibliai történetek sora, amit próbálok lépésről lépésre megérteni, és úgy élni, ahogy Isten szeretné. Nincs mese, mindannyiunknak meg kell térni! Ez ugyan más, ám minőségileg jobb, tartalmasabb és teljesebb életutat kínál az eddiginél, de – ha olykor harcok árán is – elkerülhetetlen a változás… 
Életében tudatosan kapott helyet Krisztus 
Arról is faggattam az iparművészt, hogy a hitben megélt élmények miként követelnek helyet alkotásain. Azt mondta, a kezdetektől foglalkoztatta, hogyan jeleníthetné meg a bibliai történeteket, szakrális témák sorát, de túl sokáig nem kellett töprengenie, a Szentlélek folyamatosan segíti. Ezáltal pedig valamennyi művével képes megszólítani a publikumot. Az üzenet így mindenféle erőltetés nélkül célba ér, hiszen az alkotó életében, szolgálatában, művészetében tudatosan kapott helyet Krisztus. 
Ágnest arról is kérdeztem, kislánykorában gondolta volna-e, hogy a 80. születésnapjára iparművészként készülhet? Azt felelte, nem, hiszen sebész szeretett volna lenni. A biológia mellett rá is kapcsolt a matematikára és a fizikára, és latint is tanult fakultatíve. Az a „fránya” művészettörténet az oka mindennek. Másodikos gimisként, amikor egyik osztálytársa hazajött a nyári paradicsomszedő táborból, és rajzolt egy képet, tudatosult benne: hiszen ilyet én is tudok… Így búcsút intett az orvosi pályának és építésznek tanult. Ebben kézügyessége is segítségére volt, amelynek tűzzománcosként is különös hasznát veszi. Azt, hogy orvosként nem gyógyíthat, sokáig nem tudta feldolgozni, de aztán bizonyság lett: imáival, idősek pasztorálásával, az evangelizációval, no meg gyönyörű alkotásaival gyógyíthat. Egy-egy műve elixír a léleknek. 
Az orfűi őszi tárlaton, vagy a pécsi Gebauer Galériában megfordulók is ezt érezhették a közelmúltban, hiszen jelentős válogatást láthattak a Hidasi-életműből. Jövő tavasszal újra Pécsett, kedves városában mutatkozik be közös kiállításon, ahol rendre megfordul a műhelyben, hogy találkozzon pályatársaival. Az ott szerzett impulzusok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a következő hetekben még könnyebben menjen az alkotómunka – ahogy Isten kéri mindannyiunktól. 
Fotó: Kovács Tibor