Gyönyörű kertek

2023.11.14. 13:31

Mutatjuk, hogy kik nyerték a Virágos Kaposvár díjakat

Átadták a Virágos Kaposvár díjakat a városháza dísztermében kedden. Az idei megmérettetésre három kategóriában, összesen 21-en neveztek. A fődíjat Haracsi Istvánné és Hárs Ferencné közösen vehette át. Mindketten a Kinizsi lakótelep 2-es számú lakóközösség előtt található kertet gondozzák.

Marosi Gábor

Fotó: Muzslay Péter

Próbáljuk mindenki örömére rendben tartani a kertet – mondta az eseményen Hárs Ferencné. – Szeretjük a szépet, ez jót tesz a léleknek. Sok embernek tudom ajánlani a kertészkedést, mert az ottani munka nagyon sokat segít a testnek is. Kint vagyunk a szabadban, naponta foglalkozunk a növényzettel tavasztól egészen a fagyokig. A színes rózsák még most is „pislákolnak” a kertben – tette hozzá Hárs Ferencné.

A Virágos ház kategóriában Haszonicsné Kisgyörgy Mária végzett az első, Baracskai Eszter a második, míg a Temesvár Utcai Tagóvoda a harmadik helyen. A Virágos erkélyek közül Farkas Teréz és Balogh Csaba lett a győztes Kis-Bankné Kondákor Marianna és Koncsik Józsefné előtt.

Farkas Teréz érdeklődésünkre elmondta, családjával először pályáztak a versenyre, ezért külön öröm számukra, hogy rögtön győzelemmel mutatkoztak be. – A sok virágnak és a természet szeretetünknek is köszönhető, hogy nekünk ítélték oda az egyik első helyet – mondta. – Annak ellenére, hogy társasházban lakunk a függőfolyosó lehetővé teszi, hogy egy kicsit nagyobb terünk legyünk a kertészkedéshez. Gyakorlatilag nincsen üres hely már annyi növényt gondozunk. A kertünkben van egy kerek láda is, melyben virágok vannak. Azzal kizárólag öt éves kislányunk foglalkozik – tette hozzá Farkas Teréz.

Pintér Rómeó Kaposvár alpolgármestere az eseményen kiemelte, a fasorok rendezésére a város 150 millió forintot fordít a következő egy évben, valamint nagyságrendileg 100 milliót költenek el arra, hogy a virágosítás területén is megújuljon a város. Pintér Rómeó hozzátette, úgynevezett virágos tornyokat helyeznek el huszonöt helyszínen, valamint negyvennyolc 80 centiméter magas dézsákkal is gazdagodik Kaposvár. Emellett több tízezer növényt ültetnek el szerte a városban.


A Virágos Kaposvár verseny díjazottjai

Virágos Kaposvárért

  • Haracsi Istvánné
  • Hárs Ferencné
     

Virágos ház

  • Haszonicsné Kisgyörgy Mária
  • Baracskai Eszter
  • Temesvár Utcai Tagóvoda
     

Virágos erkély

  • Farkas Teréz és Balogh Csaba
  • Kis-Bankné Kondákor Marianna
  • Koncsik Józsefné

 

Emléklap

  • Ács Béláné
  • Ácsné Deák Ildikó
  • Foki Józsefné Nagy Ilona
  • Gölöncsér Attila
  • Gulner Gizella Ildikó
  • Kalocsa Jánosné
  • Kardos István
  • Dr. Kálmánné Kovács Kata
  • Márton Lászlóné
  • Máté-Mártonné Iványi Katalin
  • Mátyás Judit
  • Simon Lászlóné
  • Sinkovicsné Pfeifer Gabriella
  • Tomisa Istvánné

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában