Helyi közélet

2023.12.26. 09:58

Elismerték a nemzetiségi munkát Nagyatádon

Nemzetiségek Napját tartották Nagyatádon, melyen a legaktívabbak munkáját is elismerték – mondta Ignácz János a nagyatádi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Meghívták a szomszédos települések cigány és roma vezetőit is.

Györke József

Ormai István Nagyatád polgármestere kiemelte, hogy a sok nemzetiségek egyike a romák közössége, ők is ünnepelnek a mai napon. Egy országban élünk, egy népnek vagyunk tagjai. Közös törekvésünk, hogy jobb legyen életünk, gyerekeink tanuljanak, családot alapítsanak, boldoguljanak a jövőben. Szászfalvi László országgyűlési képviselő hozzátette, hogy a nemzetiségek államalkotó tényezők. Jó lenne, ha a szomszédos országokban is így lenne. Kérte, őrizzék meg továbbra is kultúrájukat, nyelvüket, gasztronómiájukat, identitásukat. A cigány jogok az utóbbi 33 év alatt sokat fejlődtek. Ez így van Nagyatádon is, melyért köszönet illeti Ignácz Jánost és lelkes csapatát.

Biró Norbert Somogy Vármegye közgyűlésének elnöke kiemelte, a cigányság őrizze meg továbbra is az élethez való ragaszkodását. Megvan az igény a felzárkóztatásra, felzárkózásra. Tatai Ferenc a barcsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a Cigány Közösségek Szövetsége (CIKÖSZ) megalakulásáról, struktúrájáról tartott ismertetőt, valamint a legújabb pályázati rendszerről. Céljuk, hogy szakmai alapokra szeretnék helyezni az eddig nem valami fényesen működő szervezetet. Kiemelte: szükség van a helyi szervezetekre. Ignácz János helyi elnök elmondta, évente osztanak ki nemzetiségi díjakat. A mai napon három főnek adta át, megköszönve eddigi hatékony, segítő munkájukat: A díjazottak: Bogdán Ferenc, Tóth Sándorné és Szászfalvi László. A programot Kopár Antal és fia zenei kísérete színesítette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában