Várossá válás

2023.12.03. 19:54

Ezerarcú Siófok: így ünnepli a város az 55. évét

Négy napon át ünnepelték Siófok ötvenöt évvel ezelőtti várossá válását. A színes programok mellett jótékonysági rendezvényt is szerveztek. Bárki megkóstolhatta a város 300 szeletes tortáját is.

Góz Lilla

Fotó: TIBOR KOVACS

Egészségügyi szűrések, városi séták várták szombat délelőtt a felnőtteket Siófokon. A gyerekekre is gondoltak, a Buborék Együttes kedveskedett nekik koncerttel. Délután Lengyel Róbert polgármester és a város testvértelepülésének Gyergyószentmiklósnak képviselője időkapszulát helyeztek el, amelybe a civilek, oktatási-városi intézmények is tettek üzenetet. Minden érdeklődőt megkínáltak azzal a különleges, háromszáz szeletes tortával, amely az ötvenöt éves évfordulóra készült el.

 A programsorozat a Kálmán Imre Művelődési Központban folytatódott, ahol a 60 éves Balaton Táncegyüttes ünnepi műsora mellett Varga Imre szobrászművész születésének 100. évfordulója alkalmából egy könyvbemutatóra várták a siófokiakat. Az 50 vers 50 grafika című kiadvány Siófok első díszpolgárának alkotásait tartalmazza.

Mihalovics Dóra, a siófoki önkormányzat Kommunikációs és Turisztikai Osztályának vezetője elmondta: a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával négy napos programsorozatot szerveztek, amely keretében szerették volna bemutatni a város színes kulturális és épített örökségét, tisztelegve a múlt előtt és értéket teremtve a jövő generációinak. 

Este egy animációs lézershown ködfüsttel töltötték meg a Fő teret és kivetítették a város 55 éves történetét, majd a Bagossy Brothers Company szórakoztatta a közönséget. Vasárnap táncház, az első adventi gyertya meggyújtása mellett új betlehemet is kiállítottak, majd Szekeres Adrienn adventi koncertjével szórakoztatta a közönséget. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában