Elővigyázatosság

2023.12.08. 17:30

Csak olaj a tűzre a víz

Az ördög nem pihen, az adventi időszakban és a szeretet ünnepén is sok veszély leselkedhet ránk.

Koszorus Rita

 Még akár a saját otthonunkban is, erre hívták fel a figyelmet a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai pénteken, a Kaposvári Nagypiacon. 
– Ezekre a veszélyekre szeretnék rávilágítani. Itt a Kaposvári Nagypiacon a háziasszonyokat célozzuk meg, akiknek be is mutatjuk, hogy milyen veszélyekre számíthatnak a karácsonyi sütés-főzés közben, mondta Mihályka Szabina, szóvivő.


A tűzoltók a vásárlóknak azt is elmondták, hogy a legrosszabb megoldás a tűzhelyen felejtett égő olajat vagy zsírt vízzel oltani. – Ne a csaphoz rohanjunk egy pohár vízért, csak fogjuk meg az edényt és takarjuk le egy fedővel, így nem kap oxigént a tűz, ki fog aludni és azonnal zárjuk el a tűhelyet, mondták a tűzoltók azoknak a gyerekeknek is, akik már reggel érdeklődve figyelték a bemutatókat. Ahol azt is megnézhették hogyan vetődik ki a forró olaj a víz hatására, de azt is, mekkora lángokkal tud égni az olaj. 


– Sokan már feldíszítették a lakásokat kívül-belül fényfüzérekkel, ezeket mindenképpen biztonságos helyről szerezzük be, ha észleljük, hogy el van törve a vezeték, megsérült akkor vigyük vissza oda ahol vásároltuk. Fontos azt is megjegyezni, hogy ha elmegyünk otthonról húzzuk ki a fényfüzéreket és az adventi koszorún a gyertyát, amikor kilépünk a helyiségből fújjuk el, hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelmi szóvivő. 
Már csak azért is érdemes megfogadni a jó tanácsokat, mert nem múlik el karácsony és advent olyan esetek nélkül, amelyeket meg lehetett volna előzni. 


Tavaly szenteste egy adventi koszorú gyertyája okozott tüzet, ugyan otthon voltak a lakók, de a gyertya leégett és meggyújtotta a koszorút és az asztalt, a kisebb bútorokat is a helyiségben. 
Siófokon a család elment otthonról és egy elemes gyerekjáték okozott tüzet, mire hazaértek teljesen kiégett a lakás. 
A tűzvédelmi bemutatók és teszt mellett a régi csarnokban a rendőrség bűnmegelőzési előadója beszélt arról, hogyan tegyünk azért, hogy reszkessenek a betörők. A Kaposvári Hulladékgazdálkodási Zrt. a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívta fel az érdeklődők figyelmét. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában