Monszun

Az iskolában tanult, mérsékelt éghajlati övre jellemző hideget sem közelítette meg az elmúlt napok időjárása. Jó, hideg volt, valamennyi havat is kaptunk. De ez is csak éppen arra volt elég, hogy most már tényleg előkeressük a télikabátunkat, és elkezdjünk élcelődni a hóhelyzet és a közlekedési lehetőségeink soha fel nem oldódó ellentmondásain. Erre most hirtelen majdnem tíz fok lett, és úgy esik az eső, mintha soha nem akarna többet elállni. Árad is minden, egyre több terület kerül víz alá. A Kapos a vicces nyári kis csermelyből tekintélyes, gyors folyóvá duzzadt. Eddig csak tavasszal és ősszel láttunk ilyet, de igazából már egyik sincs, így a hosszú telünket borzolja a látvány. 

Úgy tűnik, hiába minden igyekezet és hasznosnak hitt cselekvés, éghajlati övet váltunk. Méghozzá úgy, hogy egy tapodtat sem mozdulunk. A jobbára esős, hosszú, és nem túl hideg telet, szinte egyik napról a másikra a száraz, olykor forgószéllel, hatalmas viharokkal tűzdelt forró nyár váltja. A maradék két évszak már csak azok fejében létezik, akik még megélhették, vagy a rügyfakadás, illetve lombhullás okán el tudják mondani: igen-igen, most a tavasz, vagy az ősz következett volna. 

Bármilyen furcsa is, de egyre inkább a trópusi éghajlati öv időjárására hasonlít a mienk, és azon belül is a monszunos vidékekre. Intő jel is lehetne, de gyanítom, inkább csak elszenvedői leszünk a változásnak, mint megoldói. Így a feladatunk is más: amilyen gyorsan csak lehet, adaptálódnunk kell a megváltozott feltételekhez, mert az önsajnálattal, és a siránkozással már biztosan elkéstünk.