Kocsmaalkony

Azon az útvonalon, ahol hazajárok a szülővárosomba, fel tudnék sorolni minimum négy olyan falusi kiskocsmát, amelyik az elmúlt években örökre bezárt. Családi ház áll most ott, ahol korábban örömmámorban úszva sztorizgattak az állandó könyöklők. Részben egy kocsma mellett nőttem fel, így visszanézve olyan volt az, mintha egy háromdimenziós valóságshow-t nézett volna az ember. Igaz, akkoriban a három dimenzió és a valóságshow szavak is ismeretlenek voltak. A mai napig bánom, hogy amikor később huszonévesen felmerült bennem egy kocsmareality megalkotása, nem tömtem be ezt a piaci rést. Mert az egységben olyan eszmefuttatások hangzottak el, hogy bármelyik szociológus vagy orvos visszaadta volna a diplomáját ezek hallatán. Az igazi kocsmai megmondóemberek elegendő mennyiségű alkoholos ital elfogyasztása után képesek voltak a fizika törvényeit is megkérdőjelezni. 

S anélkül, hogy az alkoholfogyasztás ezen formáját népszerűsítenénk, el kell ismerni, hogy a kocsmába betérve megvolt a lehetősége minden kedves vendégnek, hogy kibeszélje magából a problémáit. A falusi kocsmákról előbányászott emlékek felemlegetése 2024-ben kicsit egy távoli világról szóló mesének tűnhet. Hiszen az ember, ha végez a munkával, hazamegy, internetezik, streamel egy filmet, átpörgeti a Tiktokot és csetel az ismerőseivel. Így az is megkérdőjeleződik, hogy érdemes-e piaci alapon működtetni egy klasszikus érteremben vett kocsmát. S azt a kérdést is jogosan tehetjük fel, hogy van-e igénye a modern embernek egyáltalán bármiféle személyes közösségi élményre.