Előállítás

2024.01.18. 17:30

Olcsó a búza, a malmokban drágul meg a mindennapi kenyerünk

Legalább 5, de akár 10 százalékkal is emelkedhet az étkezési liszt ára januárban, a drágulás a kenyér árában is hamarosan megjelenhet. Hiába alacsony a búza ára, a malmok érvényesíteni fogják áraikban a megnövekedett költségeiket.

Góz Lilla

Fotó: Muzsla Péter

– A malmok már nem tudják áremelés nélkül kigazdálkodni megnövekedett költségeiket – mondta el Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke. Hozzátette: 2022. februárja, a háború kitörésének időpontja óta a liszt ára változatlan maradt. – Nagymértékben megnőttek a szállítási költségeink, egymillió tonnánál nagyobb súlyú árut mozgatunk meg többször, valamint a minimálbér emelése és a magas energiaárak sem segítik a szektor helyzetét – jegyezte meg az elnök. Egy év alatt a búza ára felére esett vissza, ez tartotta eddig szinten a malmokat. 
Lakatos Zoltán szerint nincs más lehetőség, emelniük kell a liszt átadási árát a malmoknak, a cégek előreláthatólag januárban, illetve februárban növelik az átadási áraikat mintegy 5–10 százalékos mértékben.
– Tízforintos emelésről beszélünk, az egy főre jutó lisztfogyasztás 80 kilogramm, az évi 800 forint többletkiadásból kétórás parkolás sem jön ki Debrecenben – mondta el az elnök.
Nehezítette a magyar malmok helyzetét az is, hogy exportpiacait elfoglalták az ukrán termékek, amely miatt Romániába körülbelül 30–40 százalékkal kevesebbet szállítottak, emellett Szlovákiába is kevesebb lisztet adnak el. 


Még a tavalyi áron kínálja sütőipari termékeiket az egyik kaposvári pékség


– Meg fog jelenni a liszt árnövekedése a kenyér árában – mondta el Ojtó Lajos, a pékség tulajdonosa. Hozzátette: nem csak a liszt ára, hanem a megnövekedett bér- és logisztikai költségek egyaránt nehezítik a pékségek helyzetét. Tóth Tamás, egy másik pékség tulajdonosa sem örül a lisztár­emelésnek. – Nem terveztünk árat emelni, de a költségnövekedés miatt számolnunk kell, kijövünk-e úgy, ha a tavalyi árakon dolgozunk – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában