Almatorta egy kis kutatással fűszerezve

2024.01.30. 17:30

Tudományos kávézásra hívták a diákokat

Tudományos kávézásra hívták a Munkácsy gimnázium diákjait a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusának oktatói. Két fiatal a tudományos diákköri dolgozatát mutatta be, Belovári Anita egyetemi adjunktus pedig olyan módszereket mutatott be, amely segíthet egy- egy téma részletes kutatásában.

Góz Lilla

Fotó: Lang Róbert

Több tudományos dolgozatot készített már el Szekér Rebeka. Először az öttusáról írt, majd a sportpszichológia felé vette az irányt.
– A mostani előadásommal szerettem volna a diáktársaim figyelmét felhívni arra, hogy milyen jó egy-egy témában jobban elmerülni – mondta el a  tizenegyedikes tanuló. Kristóf Karolina pedig azt mutatta be, hogy miért a nagy gazdasági válságot hasonlította össze a 2008-as világválsággal dolgozatában. 

A hipotézisem egyik részét tudtam bebizonyítani, a válság okai hasonlóak voltak, de a megoldások különbözőek – tette hozzá a diák, akinek a kutatás hobbijává vált és fontosnak tartja a jövője szempontjából.

A Munkácsys diákokat egy rendhagyó kávézásra hívta a MATE Kaposvári Campusa, szerették volna közelebb hozni a fiatalokat a tudományhoz.
– Azt szeretnénk bebizonyítani, hogy a kutatás nem áll tőlük távol, övüké a jövő, arra tanítjuk őket, hogy gondolkodjanak, merjék ötleteiket nyilvánosságra hozni és ezeket bebizonyítani – mondta el Bencéné Fekete Andrea, a campus neveléstudományi intézetének igazgató-helyettese. Belovári Anita egyetemi adjunktus arról beszélt a fiataloknak, hogy milyen módszereket használjanak egy-egy kutatás alkalmával.
– Félnek a kutatástól, szeretnénk gátlásaikat ledönteni, ne érezzék a tudományt elefántcsont toronynak, ahová csak kiválasztottak léphetnek be, hanem a maga módján mindenki és egy ilyen munka akár szórakoztató is lehet számukra – emelte ki az egyetemi oktató. Belovári Anita szerint sok tehetséges somogyi fiatal van, akikkel a Mandulafa vagy a Munkácsy gimnázium TDK versenyén találkoztak már.
– Az a cél, hogy kialakuljon egy kutatói rutin, amit az egyetemen vagy a későbbi pályájukon hasznosítani tudnak – mondta el Belovári Anita. Az előadások között jutott idő finomságokra is, a fiatalok vanília sodós almatortát is kaptak a kávé vagy üdítő mellé. 

MATE, tudományos kávézás, Munkácsy, diákok
Fotó: Lang Róbert


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában