A víz, drága kincs

Lőrincz Sándor

Volt valami ösztönszerű abban, hogy honfoglaló eleink éppen itt, a Kárpát-medencében vertek tanyát. Azon a földön, amely jelentős vízkészlettel, bámulatos termálkincs-vagyonnal rendelkezik, s amelyekre sokan irigykednek szerte a nagyvilágban.  E tekintetben (is) áldó hatalmak oltalmában érezheti magát hazánk, így nem lehet senki számára közömbös, hogy folyamatos kötelességünk óvni, védeni víztartalékainkat, mivel a víz a legalapvetőbb és legszigorúbban őrzött élelmiszer.

E legértékesebb erőforrásunk évről-évre a figyelem középpontjába kerül. Úgy, mint pénteken, a víz világnapján, ám szerencsére nem csak egyetlen napra koncentrálódik a figyelem. Már az óvodapedagógusok felhívják a picik figyelmét a helyes vízhasználatra, a takarékosságra, mely tovább erősödhet a családban. Hacsak nem a legkisebb figyelmezteti a szülőket: „apa, anya, miért folyatod végig a vizet a fogmosás ideje alatt?” Vagy: „zárd már el a slagot, nem kell ilyen sok a pázsitnak! Ne pazaroljunk!”

A környezettudatosságra – egyébként helyesen – iparágak épülnek, hogy a jövőben is élhető környezet fogadja az utánunk jövőket. Ezért is lenne szükséges mielőbb együttműködési megállapodásokat kötni a víz közös használatáról, hiszen több mint 3 milliárd ember léte függ az országhatárokat átszelő vizektől, s ennek ellenére mindössze két tucatnyi országnak van megállapodása a közös vízhasználatról.

Nem feledhető: a víz az életet jelenti. Amikor környezetvédelemről esik szó, s a környezettudatos nevelés eredményeiről, azt is jó lenne nyomatékosítani, hogy a környezetvédelem mellett létezik egy magasabb rendű szándék: a teremtésvédelem. E kettő együtthatásának eredményeként még hatékonyabb lehet a vízgazdálkodás, a vízvédelem, az ökológiai egyensúly megteremtése és fenntartása.