Baljós árnyak

A MI, vagy angolosan írva AI, csak pár éve uralja egyre nagyobb mértékben a közbeszédet. Előtte csak a sci-fi kultúra Szent Gráljaként mutogatva borzolta össze a könyvolvasó, vagy filmnéző emberek gondolatait. 
Az óvatosság és a hozzá kapcsolódó, lassan felgyülemlő félelem nagyon is emberi. Történelmünk során mindig is tartottunk az ismeretlentől. Aztán ezek mértékétől függően menekültünk, vagy pusztítottuk el a kétely forrását. 
Erre most itt van valami, ami hatalmas segítségünkre lehet, de félünk tőle. Nemrégiben hallottam egy robotikatudós podcastját arról, hogy az orvostudományban régóta jelen van hasonló félelem. A tudomány évtizedek óta képes olyan robotok előállítására, amelyek alapos előzetes feltérképezés után, alkalmasak arra, hogy teljesen önállóan hajtsanak végre műtéteket. De akkora volt az ellenállás az ilyen módon végrehajtott műtétekkel szemben, hogy „lebutították”, félautomatizálttá tették a technológiát. Így továbbra is szükséges a robottal végzett beavatkozásokhoz egy orvos. Aki felelős és hibalehetőség is lehet egyben. De pont így érezzük magunkat biztonságban. És ez a lényeg. 
A mesterséges intelligencia esetében, talán a hideg racionális, érzelmektől mentes logika miatt félünk a legjobban. Mert ugyan még olyan feladatot nem adtunk neki, amivel életünket gyökeresen átalakíthatja, de előbb-utóbb eljön ez az idő is. És akkor mire megyünk majd a mellébeszéléssel, az érzelmi alapú megközelítéssel, a kiskapukkal, és hasonló mélyen emberi előnyeinkkel? Nagyjából semmire, de ha jobban belegondolunk, ez több esetben is csak jobbá teheti majd életünket. 
Az óvatosság és a felgyülemlő félelem nagyon is emberi.