Kapott tudás

Barkóczy László

Egy ideje már tart a digitális Kánaán iskolásainknak, ám a közelmúltban egy újabb hullámának örülhettek gyermekeink. Ismét laptopot kapott sok-sok somogyi kisdiák. S mi, felnőttek vakon hiszünk az efféle adományok eredményességében. 
Igazából joggal tesszük, hiszen ha azt megfelelően mérni nem is tudjuk – talán képlet sincs rá, mennyivel lesznek jobbak a most kapott technikai eszközöktől a tanulmányi átlagok, az eredményességbe vetett bizodalmunkat nem lehet megkérdőjelezni. Nem emlékszem, hogy korábban valamikor is jutott-e az iskolásoknak ekkora értékű és hasznú eszköz. Jómagam biztos nem kaptam. A menzatámogatást mégsem vehetjük ide, de ahhoz is elvált szülők gyerekének kellett lenni alapesetben, tehát nem járt mindenkinek. Mert most ezeket a digitális fejlesztő eszközöket minden gyermek megkapja, hogy – kisebb-nagyobb sikerrel – tanulmányai javára fordíthassa. 
Hogy aztán mi lesz ezekkel a laptopokkal, már egyén dolga és a szülői ráhatás eredménye is egyben. Mert valójában jobb lenne nem álmodozni, lesznek akiknek csak nyűg, vagy éppen csak játszanak rajta. 
Egy eszköztől természetesen senki nem válik egyszerre technoguruvá, de az oktatási rendszer már jogosan számol vele és épít rá, így azért a közeljövőben elérhetjük, hogy ha már a simát a mai napig nem sikerült, talán a digitális analfabetizmust még felszámolhatjuk. Hogy mi lesz a laptopokkal, már az egyén és a szülő dolga.