Huszárcsákó

Ma is élénken él bennem, mikor óvodásként krepp-papírból galacsinokat gyúrtunk, majd kör alakban ragasztottuk fel egy fehér lapra. Kiscsoportosként még nem tudtam, mit jelentenek a trikolór galacsinok, sem azt, hogy mi is történt 1948. március 15-én.

Góz Lilla

A piros krepp-papírból készült pártát viszont minden kiscsoportos büszkén viselte. Iskolásként aztán már megtanultam, hogyan zajlott a forradalom és a szabadságharc. Március 15-én fehér blúzba, fekete szoknyába öltözünk és nem maradhatott el a kokárda sem, amelyet bal oldalra a szívemhez közel tűzött fel édesanyám. Az általános iskolában rengeteg forradalmi verset, dalt tanultunk és mikor már nyolcadikosok lettünk, eljátszottuk a márciusi ifjakat. Hosszú ballonkabátban a Pilvax kávéház előtti történéseket mutattuk be. Persze minden fiú Petőfi szeretett volna lenni. Büszkén kiabáltuk, hogy mit kíván a magyar nemzet.

Büszkén hirdettük, hogy mit kíván a magyar nemzet

Kedden a somogyi huszárokat kísértük el az egyik kaposvári óvodába, ahol érdekfeszítően mutatták be viseletüket, fegyvereiket, és legfőképpen a szerepüket a forradalom és szabadságharc idején. Nem volt a huszároknál se telefon, se tablet, a gyerekek mégis szájtátva nézték őket és figyelmük egy pillanatra sem lankadt. A mai digitalizált világban meglepő, hogy mire képes egy megkopott csákó, egy fényesre bokszolt csizma és egy csillogó kard. Képes közelebb hozni még a legkisebbeket is a magyar történelem egy fontos fejezetéhez. A márciusi ifjak alighanem mosolyogva nézik odafentről, hogy kikért is adták életüket. S a csillogó szemű csöppségeket elnézve megnyugodhatnak: áldozatuk nem volt hiábavaló.