Érzékenyítő

Azt mondják, hogy lakva ismerszik meg az ember. Az én esetemben ez a mondás valóban igaz. Mindössze tizennyolc éves voltam, mikor Pécsre kerültem egyetemre és a kollégiumi beiratkozásnál szembesültünk vele a barátnőmmel, hogy kell még egy harmadik szobatárs. Ekkor lépett oda hozzánk Zsófi, a vak pszichológus hallgató lány, hogy szívesen lakna velünk. Kapásból rávágtam, hogy örülnénk neki. Utána persze elgondolkodtam, hogy a tanulás mellett hogyan fogom őt istápolni, segíteni, de aztán gyorsan rájöttem, hogy sokkal talpraesettebb, mint sok látó társunk. Teát főzött nekem és nem volt számára akadály a Budapest–Pécs–Győr közötti utazás sem. Reggelente, ha együtt indultunk az egyetemre, akkor szívesen fogtam meg a kezét és vezettem őt. Nagyon sok jelzést megtanított, szavak nélkül is értettük egymást. 

Tegnap a kaposvári kereskedelmi iskolásoknak érzékenyítő programot szerveztek, ahol értelmi fogyatékkal élő fiatalok a cukrász diákokkal együtt készítettek aprósüteményt. Borzasztóan megható volt látni, hogy a diákok micsoda türelemmel, kedvességgel segítették egy-egy marcipánfigura megformázását és mekkora öröm a sérülteknek, mikor alkotásukat kezükbe vehetik, s milyen büszkén mutatták a segítőiknek. Az ilyen rendezvények még közelebb hozzák a fogyatékkal élőkhöz a társadalom tagjait. Remélem, hogy egyszer majd eljutunk oda, hogy nem bámulják őket az utcán, együtt játszhatnak más gyerekekkel a játszótéren és a tegnapihoz hasonló érzékenyítő programok valamenyi iskolában mindennaposak lesznek.