Nem profit-, hanem emberorientált tevékenység a gyümölcslégyártás

2024.04.15. 09:00

Figyelnek a „lélek templomára” is

A szóládi református gyülekezet évekkel ezelőtt gyümölcsfeldolgozó kisüzemet hozott létre.

Lőrincz Sándor

Fotó: MW

 Hajdú Zoltán Levente lelkészt arról kérdeztük, a nem mindennapi vállalkozás beváltja-e a hozzá fűzött reményeket? 
– Igen, mégpedig azért, mert nem profit-, hanem emberorientált ez a tevékenység – mondta. – Ezáltal foglalkoztatni tudunk olyan személyeket, akiknek erre nagy szükségük van, s az előállított termékeinkkel – a legkülönbözőbb gyümölcslevekkel – azt fejezzük ki, hogy értéknek tekintjük a ránk bízott környezetet. Az emberi testet is értéknek tartjuk, amit a magunk által készített, egészséges itallal táplálunk. Mint megtudtuk: a gyümölcsösben ribizlisorok is vannak, amelyek termését gyülekezeti kalákában szedi le 15-20 ember. Ez igazi közösségépítő esemény. A termés két mázsa körül van minden esztendőben, ami ribizliből igen tetemes mennyiség. Ezt is vegyes gyümölcslevekben dolgozzák fel, csakúgy, mint a málnát és a szedret. 
Hajdú Zoltán Levente kiemelte: a gyülekezet működésének „filozófiája” az, hogy tagjaik úgy legyenek jelen a helyi mikrotársadalomban, hogy az emberek életszerűen és gyakorlati módon találkozhassanak Isten üzenetével. 
– A gyümölcsössel, amelyet szelíd gazdálkodással művelünk, arra mutat rá, hogy miként lehet harmóniában élni a ránk bízott természettel, a teremtett világgal. A gyümölcsösünk emellett közösségi alkalmak színtere is. Tartottunk már ott gyülekezeti imaközösségi alkalmat, hittanos foglalkozást, illetve más közösségi összejöveteleket is. 
A gyümölcsfeldolgozóban előállított termékek mentesek minden mesterséges adaléktól és tartósítószert sem tartalmaznak. Ennek az az üzenete, hogy az élelmiszer is lehet természetes, illetve, hogy azzal, amit fogyasztunk, vagy épp fogyasztásra kínálunk, megbecsüljük a testünket is, mint a „lélek templomát” – nyomatékosította a lelkipásztor. 
A szóládi gyülekezet egyébként 2012 óta a Református Ökogyülekezeti Mozgalom tagja. Arra törekszenek – például megújuló energia felhasználásával –, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyják maguk után. Így rendszeresen részesei és szervezői olyan akcióknak, amelyek a környezet szeméttől, hulladéktól való megtisztítását célozzák. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában